Jelenlegi formájában bezár a Balaton egyik legmenőbb étterme, a Michelin által két egymást követő évben is ajánlott balatonfüredi Mór24.
A Balaton egyik legjobb éttermének kell búcsút intenünk
2022-ben bezsebelte a Michelin Bib Gourmand-jelölését a Mór24, és idén is bekerült a világhírű étteremkalauz magyar kiadványában. Kiváló minőségű ételeket kínáltak megfizethető áron a Michelin szerint és a Balatonon élők és a Balatonfüredre érkező nyaralók is rajongtak érte. Most azonban valami véget ért. Közösségi oldalukon ugyanis az étterem tulajdonosai bejelentették,
jelenlegi formájában nem működtetik tovább a Mór24-et.
A Covid-járvány első, drámai hullámát követően, 2020 nyarán nyitott meg a Mór24. A tulajdonosok életük talán legnagyobb kihívásának, szerelemprojektnek, nevetőráncaik első számú megszaporítójának tartják a helyet.
Ahogy Facebook posztjukban fogalmaznak, akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy három év múlva mennyire nehéz lesz kimondani, azt, hogy elbúcsúznak.
Az utolsó vacsorára készül a Mór24
„Mérhetetlenül hálásak vagyunk, hogy támogattatok, inspiráltatok és szerettetek minket, hogy nyitott szívvel és gondolkodással fogadtátok a hozzánk annyira közel álló ‘small plate’ és natúr bor koncepciót” – írják érzelmes posztjukban. Hozzáteszik: azt remélik, maradandó nyomot hagytak, vendégeik minden náluk töltött étkezésre szívesen gondolnak vissza, az első kortytól az utolsó falatig.
Az utolsó lehetőség arra, hogy megkóstoljuk zseniális small plate fogásaikat 2023.10.22. vasárnap nyílik lehetőség két idősávban, 13-16 és 19-21 óra között.
Ezt olvastad már?
A MICHELIN Guide új magyarországi kiadásában továbbra is két két Michelin-csillagos és hét egy Michelin-csillagos étteremet találhatunk. A tavalyinál tizennéggyel több, összesen ötvenkilenc étterem kapott Michelin-ajánlást. Emellett nőtt a Bib Gourmand minősítést kiérdemlő, valamint a Zöld csillagos éttermek száma is.
ORSZÁGSZERTE HETVENÖT ÉTTEREM KERÜLT BE IDÉN A FRANCIA KALAUZ AJÁNLÓJÁBA.
Letarolták a magyar éttermek a Michelin-t – Minden eddiginél több hely kapott elismerést
Lelépő, fotók: Mór24 Facebook oldala