Lelépő
Image default

Ezek most a legnépszerűbb magyar városok az utazók körében

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek – adta hírül a Magyar Turisztikai Ügynökség. Előrejelzésük szerint pedig az idei rekordév lehet.

Január és március között 1,2 millió vendég érkezett Budapestre, 23 százalékkal többen, mint 2023 azonos időszakában. A vendégéjszakák száma 3 millió volt a fővárosban, ez 14%-kal múlja felül a 2019. évi eredményeket. A vendégek jelentős részét ugyanakkor a külföldiek adták Budapesten.

A vidéki Magyarországon 1,7 millió vendég foglalt szállást, az egy évvel korábban mértnél mintegy 15 százalékkal többen. A vendégéjszakák száma 13 százalékkal növekedett az előző évi időszakhoz képest.

A szálláshelyek forgalma alapján legnépszerűbb térségünk az első negyedévben is a Balaton volt 877 ezer éjszakával. Ezt követte a Mátra-Bükk (463 ezer) és Budapest környéke (450 ezer). A legnagyobb mértékű forgalombővülést ugyanakkor a Sopron-Fertő, Debrecen és térsége, valamint Bük-Sárvár ért el.

A legnépszerűbb települések a fővárost követően valamennyien fürdővárosok voltak: sorrendben Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Zalakaros és Sárvár.

Lelépő

Kapcsolódó