Lelépő
Image default

Minden eddiginél több járaton lehet felhasználni az ország talán legnépszerűbb napijegyét

Ismét megvásárolható péntektől a szezonális Dunakanyar napijegy, mely a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes lesz. 

A hivatalos tájékoztatás szerint idén a MÁV-Volán-csoport járatain bővül a jegy felhasználhatósága. Még több vonaton, HÉV- és Volánbusz-járaton lesz érvényes a Dunakanyar napijegy, amely már családi jegyként is megváltható május 10-től.

A jegyet a Volánbusz összes Solymár és Budapest, valamint Nagykovácsi és Budapest közötti (helyközi sárga színű, agglomerációs kék színű és éjszakai) járatán lehet használni. Továbbá a H5-ös (szentendrei) HÉV teljes vonalán, illetve a MÁV-Start S77-es vonatain is felhasználható. Emellett az S71/G71-es vonatokkal közös (Vác – Csörög) szakaszán is lehet vele utazni.

Jelezték, hogy a Mahart Váci körjárat megszűnt, de továbbra is használható a napijegy több hajójáraton. Utazhatunk vele a Visegrád grand tour (korábban visegrádi körjárat), az Esztergom grand tour (korábban esztergomi körjárat) és a szentendrei körjárat hajóin is.

A jegyek kétféle változatban vásárolhatók meg a MÁV-Start pénztáraiban, jegyértékesítő automatáiban, illetve online a MÁV-applikációban Felnőtteknek a termék változatlanul 2499 forintért érhető el. Újdonság a 6999 forintos családi Dunakanyar napijegy, amely két felnőtt és két, velük együtt utazó 14 év alatti gyermeknek érvényes.

Lelépő

Kapcsolódó