Lelépő
Image default

Kiderült, milyen csodálatos lehetett a Kárpát-medence a jégkorszakban

Iskolai tananyag, hogy a jégkorszak olyan zord időszak volt, hogy Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl, így például hazánk területét is fajszegény növényzet borította. Ezt a képet javasolja újragondolni a rangos Biological Reviews nemzetközi folyóiratban megjelent tanulmány.

A friss tanulmány többek között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak nevéhez kapcsolódik. A kutatókból álló szerzőgárda azt veti fel, hogy őshonos növényfajaink zöme valószínűleg nem vándorolt délre. Helyben élhette túl a jégkorszakot.

Ily módon természeti örökségünk sokkal ősibb lehet, mint azt korábban gondoltuk.

A Kárpát-medence jégkorszaki növényzetének fajszegénységére korábban a hideg klíma miatt következtettek a kutatók.

Direkt bizonyítékok erre vonatkozóan azóta sincsenek.

Hogy hazánk egykori növényzetéről biztosabbat lehessen tudni, a cikk szerzői az elmúlt tíz évben több alkalommal is végeztek botanikai kutatásokat. Ezeket olyan hideg klímán hajtották végre Szibériában (Oroszországban, Mongóliában), amilyen a Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában (26–19 ezer évvel ezelőtt) volt.

Jégkori Kárpát-medence – hideg volt, de fajgazdag

„Dél-Szibériában legnagyobb meglepetésünkre kifejezetten fajgazdag növényközösségeket láttunk, mely hatására felmerült bennünk, hogy a Kárpát-medencei élőhelyek talán nem is lehettek olyan fajszegények a jégkorszakban, mint korábban gondoltuk” – mondta Molnár Ábel Péter. A cikk vezető szerzője, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének doktorandusza.

A jégkorszaki fajgazdagság vizsgálatához az egyik legfontosabb növényi tulajdonság a hidegtűrő képesség. Ezért a szerzők egy globális fajelterjedési adatbázis felhasználásával megvizsgálták, hogy Magyarország őshonos fajainak mekkora része fordul elő ma olyan hideg klímán, mint amilyen a jégkorszak hidegmaximumán volt hazánkban.

„Meglepődtünk, mert a vártnál sokkal nagyobb értéket, 80,3%-ot kaptunk. Ez azt jelenti, hogy ha kimegyünk egy rétre sétálni, akkor tíz ott előforduló őshonos fajból nyolc – hidegtűrő képessége alapján – potenciálisan túlélhette a jégkorszakot hazánk területén” – emelte ki Molnár Ábel Péter.

Mégsem volt fajszegény a mamutok legelője?

A szerzők által megfogalmazott elképzelést erősítik azok az új genetikai vizsgálatok. Ezek több őshonos gyepi, erdei és mocsári faj kapcsán is kimutatták, hogy az a Kárpát-medencében élte túl a jégkorszak leghidegebb időszakát.

A kutatás nagy jelentőségű. Nem mindegy ugyanis, hogy egy táj fajai a jégkorszak után, azaz 10–12 ezer évvel ezelőtt vándoroltak ide délebbről, vagy itt élnek már több tíz-, akár több százezer éve.

„Tudatosítanunk kell, hogy amikor egy ősi, természetes élőhelyet beszántunk vagy beépítünk, akkor egy kiemelkedően értékes természeti örökséget, potenciálisan sok tízezer éve együtt élő fajok közösségét pusztítjuk el” – mondta Molnár Zsolt. A tanulmány egyik társszerzője, az ÖK tudományos tanácsadója és kutatócsoport-vezetője.

A tanulmány amellett, hogy a közép-európai ökológiai és vegetációtörténeti kutatások számára új irányokat fogalmaz meg, a bennünk élő jégkorszaki képet is segít átrajzolni.

A Kárpát-medencében a jégkorszak alatt a mamutok és bölények nem egy fajszegény, sivár, jeges tájban élhettek.

Ellenben egy fajgazdag, nyáron virágpompás legelőkkel tarkított erdős-gyepes mozaikos tájban.

Festmény is készült a tanulmány eredményeiről

A szerzők Zsoldos Márton természet-illusztrátorral dolgoztak együtt. Az ábrán megjelenítették, hogy milyen lehetett a Mátra déli előtere a jégkorszak leghidegebb időszakában. A19–26 ezer évvel ezelőtti állapotot a cikk eredményei alapján kívánták rekonstruálni. A kép ennek az időszaknak egy július eleji állapotát ábrázolja. A gyep fajgazdagságát olyan fajok adják, amelyek ma a tájban előfordulnak és genetikai vagy hidegtűrési vizsgálat alapján előfordulhattak a jégkorszak leghidegebb időszakában is.

Balról jobbra haladva megjelenik rajta a kunkorgó árvalányhaj, a mezei üröm, a magyar szegfű. Gyönyörű ábrázolást kapott a jajrózsa, a pusztai meténg és a borzas peremizs. Látható rajta karcsú fényperje, pusztai árvalányhaj, törpemandula, csomós harangvirág, kardos peremizs, valamint zászlós csűdfű. Nem hiányozhat az illusztrációról a macskafarkú veronika, bárányüröm, gumós macskahere, hegyi here. Felfedezhető a sárga len, a vékony csenkesz, a pusztai kutyatej, a ligeti zsálya. Szintén helyet kapott a képen a heverő seprőfű és a csipkés gyöngyvessző is.

Lelépő, fotók: Molnár Ábel Péter

Kapcsolódó