Lelépő
Image default

István király életének utolsó napjait viszik színpadra az ország első számú színházában

Sík Sándor István király című művének színpadi adaptációját mutatja be a Nemzeti Színház március 2-án Berettyán Nándor rendezésében – közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Vazul vagy Orseolo Péter? Ez itt a kérdés

Sík Sándor műve az államalapító utolsó napjaira fókuszál, István végső dilemmájára, hogy kire hagyja a koronát. Arról kell döntenie, hogy az Árpád-vérből való pogány, de magyar Vazulra vagy a keresztény, de velencei Orseolo Péterre szálljon a korona? A kérdés nemcsak nehéz, de húsbavágó.

Ma már, több mint ezer év távlatából tudjuk, mekkora tétje lehet az ilyenfajta döntéseknek.

Mint írják, a darab központi kérdése, hogy hogyan tudja az államalapító magyar uralkodó összehangolni a heterogén nemzetet. Hogyan tud olyan döntést hozni az utódlás kérdésében, amely feloldja az idegenkedést a pogány lelkület és a keresztény normák között? Talán mégse kell választanunk Kelet és Nyugat közül, hanem össze tudjuk egyeztetni ezt a kétféle, erősen szembenálló identitást?

Berettyán Nándort rendező szerint ezer évünk nagy kérdése ez.

István király dilemmája napjainkban is aktuális

„Nagyon nehéz, mert ősérzete a magyarságnak a megosztottság átka, és ebben a korban, az ezredfordulón is ez a jellemző. Megosztott a társadalom, sok etnikum, kultúra keveredik, s egyfajta újraértelmezés zajlik Európában – mindez ismerős lehet nekünk ma is” – mondta.

Berettyán Nándor hozzátette: arra törekedtek alkotótársaival, hogy a darabnak ne csak szellemes szövege érvényesüljön. A cél az volt, hogy a nézők érzékeire is hassanak, ezért a jeleneteket vizuális elemekkel, zenével, tánccal tűzdelt etűdök fűzik össze.

Az előadásban az ősmagyar, szkíta őslélek is megjelenik egy óriásbáb animációban, amely Horváth Márk bábtervező alkotása. Az agancsos alakban a szkíta szarvasábrázolások is visszaköszönnek.

Lelépő, fotók: Nemzeti Színház weboldala

Kapcsolódó