Lelépő
Image default

Közel százezer daru állomásozik a Hortobágyon

A héten minden jel szerint átlépik a Hortobágyon állomásozó darvak száma a százezret. A madarak mennyiségét mint mindig, most is szinkronszámlálással határozzák meg.

Jól érzik magukat a darvak a Hortobágyon

A Hortobágyi Nemzeti Parkban, a már több mint három évtizede zajló daru szinkronszámlálások történetében különleges mérföldkő volt, amikor először átlépte a darvak mennyisége a százezres példányszámot. A nemzeti park tájékoztatása szerint az utóbbi években ez a szám már rendszeresnek mondható, sőt az évi százharmincezer példányszámos vonulási maximum sem számít már ritkának október közepén.

A múlthati heti számlálás során 98.210 példány került a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársainak távcsöve elé.

„Biztosak vagyunk abban, hogy a következő időszakban még nőni fog a darvak száma a Hortobágyi Nemzeti Park területén, hiszen az időjárási előrejelzések kedvezőnek mutatkoznak” – írják a szakértők a nemzeti park közösségi oldalán.

Hétről hétre egyre többen vannak

Október elején írtuk, hogy a Magyarországon átvonuló darvak kilencvenöt százaléka a Hortobágyon vonul át és hónapokat töltenek el itt. Már a két héttel ezelőtt is szinkronszámlálással állapították meg számukat, akkor már több mint hetvenegyezren voltak a nemzeti park területén.

Mint ismert, a szinkronszámlálást szeptember elején kezdték meg. Az adatok szerint szeptember 8-án 4955, szeptember 15-én pedig 6901 daru tartózkodott a nemzeti park területén. Ezt követően dinamikusan növekedni kezdett a behúzásra érkező madarak száma, szeptember 22-én már 46.680 , szeptember 29-én pedig 71.560 madarat számoltak.

Lelépő, fotók: Hortobágyi Nemzeti Park

Kapcsolódó