A tompai Jimmy’s vendéglő szó szerint megtalálta a piaci rést és cukorral csábítja a vendégeket.
A Tompán található Jimmy’s étterem a közösségi oldalán aratott osztatlan sikert azzal, hogy bejelentette: 6990 forint fölött mind a helyszínen fogyasztott, mind a kiszállított rendeléseknél 1 kiló kristálycukrot adnak ajándékba. Ahogy fogalmaznak:
Már nemcsak a lottótalálathoz kell szerencse, hanem ahhoz is, hogy a boltban kristálycukrot találjunk!
A közösségi oldalon emlékeztetnek arra, hogy – megfogalmazásuk szerint – az emberiség eljutott odáig, hogy akár egy kilogramm kristálycukornak is tud örülni, hiszen napjainkban sok esetben gondot okoz egy ilyen alap háztartási terméket megvásárolni.
Az alapvetően magyaros ételeket kínáló étteremben menü és a la carte ételek fogyasztására is nyílik lehetőség. A menüben egy leves és egy főétel található, de ehetünk pizzákat, sülteket, hamburgereket, kemencében sült tésztákat és tortillákat is.
lelépő.hu, fotó: Unsplash, illusztráció