Lelépő
Image default

Felújítják az ország legrégebbi városházát, ami még Vak Bottyánnak épült

Felújítják a csaknem háromszáz éve városházaként működő épületet Esztergomban. A beruházással megőrzik a barokk műemlék értékeit, egyúttal 21. századi ügyféltereket alakítanak ki – mondta el a város polgármestere.

A városháza épületéről

Az esztergomi városháza eredetileg Bottyán János, a köznyelvben csak Vak Bottyánként emlegetett generálisnak a házaként épült, aki a hírnevét a Rákóczi-szabadságharcban szerezte. Már az 1720-as évektől városházaként működött,

funkcióját tekintve az ország legrégebbi ilyen jellegű épülete.

Úgy tudni, az eredeti Bottyán-házat többször is átépítettek, 1770-ben pedig egy villámcsapás következtében kigyulladt és leégett. Rá egy évvel Mária Terézia hatezer forintot adományozott az újjáépítésre. A déli oldalán megépült tornyos épületben több mint száz évig működött a városi gimnázium.

Lélegzetelállító díszítőelemei a barokk stílus jegyeit hordozzák magukon

A földszinten tizenegy árkádív látható, mely gyönyörű, boltozatos folyosót képez. Az emeleti részen tizenöt ablaknyílás számolható. A középső részén egy kiugró rizalit látható, amit a főbejáratot és az emeleti dísztermet emeli ki.

A főhomlokzaton a konzolokon nyugvó, szalagfonatos, kőkorlátos, hullámosan hajlított erkély áll, benne pallossal, ami a város hatalmi jogait szimbolizálja. Az emelet oldalszárnyainak ablakain stukkódíszítés látható. A középrészt timpanon koronázza, melyet közepén a város címerének barokk, márvány domborműve ékesít.

2025-ig elkészül a városháza nagyszabású felújítása

Hernádi Ádám (Fidesz-KNP) tájékoztatása szerint a fejlesztésre az önkormányzat 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban, háromszáz millió forintos önerő mellett. A teljes felújítás várhatóan 2025 nyarán fejeződik be

A munkálatok során a kétezer négyzetméteres tetőn – a szerkezet sérült, tönkrement elemeinek cseréje után – az azbeszt tartalmú, elöregedett síkpalafedést természetes anyagúra cserélik. Felújítják az épület teljes homlokzatát, a 2200 négyzetméteres téglafelület új páraáteresztő, lélegző vakolatrendszert kap. A kőfelületeket külön restaurátori terv alapján újítják fel és restaurálják az ablakok fölötti stukkódíszeket, amelyek minden nyílászáró felett egyedi mintával készültek.

A városháza árkádsora alatt visszaállítják a korábban ott működő földszinti üzlethelyiségeket.

A tervek szerint egy a testvérvárosok termékeit árusító üzlet, egy ötvösséget bemutató terem, egy gitár- és hangszermúzeum, illetve bolt, valamint egy Vertel József grafikus, bélyegtervező munkásságát bemutató terem kap itt helyet. A Bottyán utcai épületszárny földszintjén korszerű ügyfélfogadó teret alakítanak ki, ahol mindent egy helyen lehet elintézni.

Lelépő, archív fotók: Fortepan, Vincent Till Baumgartner, Ormos Imre Alapítvány, szállás.hu

Kapcsolódó