Lelépő
Image default

Már a telelésre készülnek az erdei fülesbaglyok Martonvásáron

Martonvásáron, a kastélyparkban már a télre készülnek az erdei fülesbaglyok, akikről Presser Nimród hobbifotós készített remek felvételeket.

„Mindenhol, ahol fotózok, körülnézek a fák lombjai között, hátha találok baglyokat. Ők a kedvenc fotótémáim, mivel megörökítésük általában nem jelent nagy kihívást, türelmesen megvárják a fotóst, amíg elkészíti róluk a sztárfelvételt” – mondja a Lelépőnek Presser Nimród.

Erdei fülesbaglyok tucatjai élnek Martonvásáron

A hobbifotós egy-két éve tudta meg, hogy Martonvásáron, a Brunszvik-kertben is telelnek az erdei fülesbaglyok szép számmal, körülbelül tizenöt-harminc példány.

„Nagyon megörültem, ugyanis az elég közel van a lakóhelyemhez” – teszi hozzá.

A hobbifotós szerint mivel ezek a baglyok nagyon jól rejtőzködnek, eléggé nyitott szemmel kell járnunk, hogy megtaláljuk őket.

„Az erdei fülesbaglyok telelésének kezdete rendszerint változó, nagyjából november közepén kezdődik el és akár áprilisig is kitarthat. Idén ennél jóval hamarabb, már október végén elkezdődött az erdei fülesbaglyok telelése” – magyarázza Presser Nimród. Kiemeli, nem is hitt a szemének, amikor meglátta őket egy fán pihenni.

Összesen eddig három példányhoz volt szerencséje.

„Ha esetleg valamiért nem kerülnek a szemünk elé a baglyok, akkor se csüggedjünk, mivel énekes madarakat és mókusokat is találhatunk itt szép számmal. Itt láttam meg először életemben Magyarország legkisebb madarát, a sárgafejű királykát is” – meséli. Hozzáfűzi, őket is gyakrabban lehet látni mostanság a park területén. Sőt, ha a kastélyparkba is ellátogatunk, akkor akár egy macskabagoly családdal is találkozhatunk élőben.

Presser Nimród lapunknak felhívta a figyelmet arra is, hogy a Martonvásári Brunszvik kert látogatása ingyenes, a kastélyparkba való belépéshez már fizetni kell.

Ezt olvastad már?

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szokásos éves feladatát végezte, amikor kiderült, az egyik gyöngybagoly nem mindennapi otthont választott magának.

Gyönyörű gyöngybagoly vette birtokba a templom több mint négyszáz éves harangját

Lelépő, fotók: Presser Nimród

Kapcsolódó