Tizenöt éves a Varázslatos Magyarország, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását. A győztes Daróczi Csaba lett.
A Nemzeti Múzeumban gyűltek össze az ország legjobb természetfotósai
Második alkalommal adott otthont hazánk egyik legnagyobb múltú múzeuma, a Magyar Nemzeti Múzeum az ország egyik legrangosabb természetfotós eseményének. A teltházas rendezvényen több száz természetfotós, természetvédelemi szakember és intézmény, valamint természetbarátok gyűltek össze azért, hogy
együtt ünnepeljék a magyar természetfotózást és egyben a természet védelmét.
A díjátadó és kiállításmegnyitó mellett az est egyben a VM tizenötödik születésnapjának ünnepe is volt. Ennyi idő telt el azóta, hogy megszületett a természetfotó pályázat, amely mára az ország egyik legrangosabb fotográfiai megmérettetése lett.
A verseny különlegessége, hogy nem évente egyszer kerül megrendezésre, hanem minden évben kilenc hónapon át, több kategóriában zajlik. Ez nem kis motivációt jelent a fotósoknak, hiszen szinte egész évben kint kell lenniük a természetben és alkotniuk kell, hogy havonta színes portfóliót mutathassanak be a szakmai zsűrinek. A havi pályázatok mellett a fotósok év végén elnyerhetik az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerést,
A magyar természetfotó nagydíját és az ezzel járó Arany Daru szobrot is.
Harmadik arany daru szobrát zsebelte be Daróczi Csaba
Tizenöt év alatt a magyar természetfotósok több mint negyvenötezer képpel versenyeztek már, idén pedig nagyon erős mezőny állt fel. A kilenc pályázati kategória győztesei mellett kiderült, hogy kik lettek azok a természetfotósok, akik képeikkel az évadban a legtöbb pontszámot kapták a szakmai zsűritől.
Az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő
Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett.
A második helyen Hargitai László, harmadikként pedig Litauszki Tibor végzett.
Daróczi Csabáról
Daróczi Csaba 1969-ben született Debrecenben, majd Püspökladányban nőtt fel. A természet iránti vonzalma már fiatal korában kezdődött, aztán a ’90-es évek elején, a főiskolán került szorosabb kapcsolatba a természetfotózással. 1994-ben került Soltvadkertre. Itt fedezte fel a Kiskunságot fotós szemmel, ami, azt vallja, még a mai napig is tart, hiszen a terület számára kifogyhatatlan a jobbnál jobb témákból.
E gyönyörű tájat mutatja be Folyók gyermeke című, első könyve.
inden téma érdekli, ami élményt nyújt, és amiben esélyt lát egy jó kép készítéséhez. Szívesen vesz részt fotópályázatokon, ezeken szép sikereket ért már el nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is.
A természetfotós munkái számokban
Csaba a Varázslatos Magyarország egyik legrégebbi versenyzője és kiemelkedő sikereket elérő fotósa. 2010 óta kétszázhetvenkét pályázaton vett részt, és hétszázötvenegy képpel versenyzett. A 2020-as és 2021-es évben a zsűri tagjai között pontozta a versenyzők képeit.
Hatszor nyerte el a VM fődíját, majd 2022-ben, A magyar természetfotó nagydíjának alapítása évében az addig elért sikereiért megkapta a tiszteletbeli nagydíjat. Azonban nem kellett sokáig várnia, hiszen 2022-ben a dobogó első fokán ismét övé lett a nagydíj, majd – ahogyan azt a Lelépő is megírta – a 2023-as évadért megkapta harmadik Arany Daru szobrát.
Lelépő