Lelépő
Image default

Varázslatos zenés-verses est zárja Csontváry Pazar kiállítását

Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös zenés-verses estje és egy művekre rímelő koncert várja a Csontváry 170 kiállítás finisszázsának látogatóit. A magyar festészet talán legeredetibb mesterének életművét egyesítő tárlat vasárnap zárul.

Már csak pár napig látható a fantasztikus kiállítás

Százhetven éve született Csontváry Kosztka Tivadar. Az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Janus Pannonius Múzeum és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria.

A festőgéniusz együttes tárlata három hónapig nagy sikerrel a Szépművészetiben volt látható. A budapesti zárás után szintén három hónapra Pécsre, az idén ötven éves JPM Csontváry Múzeumba érkezett.

A mintegy negyven művet felvonultató kiállításon még november 5-ig együtt – sőt egymás mellett – látható Csontváry

Magányos cédrusa és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban festménye.

Megtekinthető az óriási méretű Baalbek és A taorminai görög színház romjai alkotások, a Jajcei vízesés és a Schaffhauseni vízesés. A tárlat különlegessége a Jajcei villanymű éjjel és a Villanyvilágította fák Jajcéban, valamint a két önarckép is.

Zenés-verses esttel búcsúzik Csontváry

A finisszázs nyitányaként pénteken a Kreatív Zenei Műhely ad elő zongorán, hárfán és fuvolán a nagyteremben. Az egyes képek előtt a festményekhez kapcsolódó zeneműveket és különleges zenei rögtönzéseket, illetve részleteket idéznek fel a nagy festőnk írásaiból.

November 4-én, szombaton pedig Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös zenés-verses estje, a Kártyajáték lesz látható a Csontváry 170 kiállításban.

Az előadás a nézők által kihúzott kilenc kártyalap mentén formálódik.

A harminckét lapos csomag kártyáin csak egy-egy szó, félmondat található, s ezekhez kapcsolódnak a történetek, versek, dalok, személyes élmények. Olyanok, amelyeket nem árulnak el előre egymásnak sem.

A hátralevő időben már minden nap – így november elsején is – látogatható a Csontváry 170 kiállítás.

Lelépő

Kapcsolódó