A Market Építő Zrt. által életre hívott ROM Vándor program részeként megújult a harmadik Árpád-kori templomrom is. A cégnek köszönhetően a Tatabánya külterületén található csákányospusztai templommaradvány műemléki felújítása valósulhatott meg 15 millió forintból.
A Vértes északkeleti peremén, Szárliget település határában bújik meg az 1947 óta Tatabányához tartozó Csákányospuszta. A középkorban még Csákányosegyháza névre hallgató kis hegyi telep napjainkban már leginkább turisztikai célpont. A „Vértes kapujaként” is emlegetett szórvány a térség gyalogos- és lovas turizmusának egyik kedvelt kiindulópontja.
A területet, melyen a vállalat által megújított romemlék is megtalálható,
az Országos Kéktúra, a Mária út és a Szent Jakab zarándokút is átszeli.
A Natura 2000 részévé nyilvánított természetvédelmi területen több különleges, védett állatfaj is megtalálható, úgy mint a gyurgyalag, a nyaktekercs vagy zöld gyík.
A csákányospusztai templomrom
A templomrom egy Árpád-kori, egyhajós, patkóíves szentélyű, északkeleti irányba tájolt kis templom maradványa. Az építmény romjait egy 2003-2005 közötti régészeti kutatás tárta fel, az előkerült román-kori töredékeket a Tatabányai Múzeum őrzi.
A vakíves fríz és a félköríves, rézsűs ablakok maradványai alapján a templomot a 12-13. század fordulóján építhették Csákányegyház falu számára. A templomtól északra és keletre 144 sírhely feltárásával temetkezés nyomait találták, valamint egy vélhetően építési áldozatként használt, gabonamagvakat tartalmazó fazék maradványait a templomtéren belül.
A 15. században elnéptelenedett település további elemeit még nem sikerült megtalálni. A templom egykori képéhez, az elméleti rekonstrukciós rajz elkészítéséhez a hasonló alaprajzú, álló emlékek adtak támpontot.
A fejújítás nyolc hónapot vett igénybe
Az örökségmentő projekt keretében megvalósult a középkori falazatok konzerválása, állagmegóvása – megerősítve a megmaradt falszövetet. A falazati munkálatok a területen összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával történtek.
A szakrális tér funkcióját egy kőtömb oltárral és egy kőpaddal jelzik.

A kapuzat részeként egy acél műemlktáblát is elhelyeztek.A bekötőútál lévő információs táblán a területhasználatról, a természeti értékekről és a régészeti tudományos ismeretekről tájékozódhat a látogató. A rom szomszédságában egy tűzrakó-helyet építettek ki. A Market Zrt. közreműködésének köszönhetően
a templomrom hivatalosan is műemléki védettséget kapott.
A ROM Vándor programról
A ROM Vándor néven ismertté vált programot 2021-ben indította el a Market Építő Zrt. A kezdeményezés legfőbb célja a hazai történelmi műemlékeink megóvása, szakszerű helyreállítása és népszerűsítése. Mindezt olyan módon kívánják megvalósítani, hogy közben a műemlékek természeti környezetének megújítására is figyelmet fordítanak.
Így kívánják elősegíteni a kulturális örökség és a turizmus fejlődését az adott régióban.
A több mint egy évig tartó gondos előkészítési fázist követően az örökségvédelmi program első állomásaként 2022-ben a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplomot óvta meg a lassú pusztulástól a vállalat. 2023-ban pedig – ahogyan arról akkor a Lelépő is beszámolt – a Balaton partján található Kövesdi templomrom és környezete újulhatott meg.
Megmenekült a pusztulástól a romtemplom, ahol napéjegyenlőségkor különös fény bukkan fel az oltáron
Ez utóbbi projekt esetében nem csak a Balaton-régió túra- és zarándokállomásainak sora gazdagodhatott egy újabb rehabilitált szakrális építménnyel. Több olyan építéstörténeti, régészeti felfedezés is született ugyanis, amely tudományos jelentőségű.
A Market tájékoztatása szerint a ROM Vándor nem áll meg, egyre nagyobb tapasztalattal, ismerettel és lelkesedéssel tovább vándorol. A program további négy helyszínén az előkészítési munkák előrehaladott állapotban folyamatban vannak. A ROM Vándor következő állomása a Somogy vármegyében található Varjaskéri pusztatemplom romja, melynek felújítási munkáit tervezetten idén ősszel fejezi be az építőipari vállalat.
Lelépő










