Eddig úgy volt, hogy a karbantartási munkálatok szeptember 19 és 29 között lezárulnak. A legfrissebb tájékoztatás szerint azonban egészen október 31-ig nem fog működni a Zugligeti Libegő.
10 nap helyett másfél hónapig tart a karbantartás
„2023. október 31-ig a Zugligeti Libegő karbantartási munkálatok miatt nem közlekedik” – jelentette be közösségi oldalán a Normafa Park. Ahogyan azt a Lelépő is megírta, a korábbi tájékoztatás szerint a munkálatokkal szeptember 19 és 29 között végeztek volna.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei őszi szezonban már nem igazán fogjuk tudni élvezni a Libegőből elénk táruló csodálatos panorámát. November elején ugyanis már ködös-párás, nyirkos időjárás a jellemző, ami eltakarja az érdeklő szemek elől Budapest varázslatos látképét.
Ide menj Zugliget helyett
Azok azonban, akik libegőznének még egy kicsit a napsütéses délutánokon, célba vehetik a vidéki helyeket. A mátraszentistváni Sprk, az eplényi KalandHegy mellett a lillafüredi a Libegőparkban, Sástón az Oxygén Adrenalin Parkban, valamint a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban is madártávlatból gyönyörködhetünk a természet szépségeiben.
Ezt olvastad a libegőről?
A Libegő egy igazán különleges és figyelemre méltó közlekedési eszköze a fővárosnak. Kicsik és nagyok izgatottan ülnek fel rá, hogy aztán megcsodálják azt a páratlan panorámát, ami lejtmenetben tárul elénk. Van azonban néhány dolog, amit csak nagyon kevesek tudnak róla. Ebben a cikkünkben egy csokorba gyűjtöttük ezeket.
Lelépő, fotók: Normafa Park és BKV