Lelépő
Image default

A rendőrség is várja a turistákat a Balatonon

A vízirendészek megkezdték munkájukat a Balatonnál, már most sem unatkoznak, pedig még igazából el sem kezdődött a szezon.

Bár még nem indult el a turista áradat a Magyar Tengerre, a vízirendészeknek számos feladatuk van. A strandok, a kikötők ellenőrzése folyamatos, a halőrökkel közösen tartanak akciókat, és folyamatosan bocsátják vízre a szolgálati kisgéphajókat, hogy mire elkezdődik a szezon, teljesen felkészülten láthassák el szolgálatukat – tájékoztatott közösségi oldalán a rendőrség.

A Balatonnál április 1-jével elindult a viharjelzés, így a megszokott szolgálati helyükön kezdték a munkát a vízirendőrök is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a téli időszakban nem teljesítettek volna szolgálatot a tónál. Ilyenkor speciális közterületi szolgálatot látnak el vízirendészeti jelleggel. A vízparti területeket, a horgászokat továbbra is ellenőrzik, de elsősorban a vasút és a Balaton-part közötti részen látnak el szolgálatot.

Viharjelzés és nagyrendezvények a Balatonon

– A célunk az volt, hogy a viharjelzés kezdetére minden vízirendészeti rendőrőrsünkön legyen egy bevethető hajó – emeli ki Verb István alezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője. – Ezt a célt meg is valósítottuk, jelen pillanatban már kilenc hajónk van a tavon, a többi vízre tétele pedig ütemezetten folyik. A kisgéphajók felkészítése, karbantartása februárban megkezdődött.

– Az ilyen nagyobb rendezvényeknél szorosan együttműködünk a társszervekkel – hangsúlyozza Verb István. – De közös szolgálatellátást szervezünk a Balatoni Halászati Nonprofit Zrt. halőreivel.

Segítség a vízen

A bajbajutottak egész évben ingyen tárcsázhatják 24 órában a 1817-es balatoni vízi segélyhívó telefont. Ha valaki ezt a számot hívja, közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletén csörög ki. A 112-es központi számon a megkereséseket a hívásfogadó központok továbbítják a vízirendőröknek.

Az ügyeleten azok a szakemberek látnak el szolgálatot, akik jól ismerik a Balatont, és nagy a gyakorlatuk abban, hogy azonosítsák, pontosan hol tartózkodik, akinek segítségre van szüksége. Emellett látják a szolgálatot teljesítő hajók aktuális helyzetét is, így tudják, hogy baj esetén melyik ér oda a leghamarabb.

A rendőrök nem csak a Balatonnál várják a turistákat, hanem több erdőben is járőröznek a kirándulók biztonsága érdekében. Ebben és ebben a cikkünkben erről írtunk.

Lelépő, fotók: rendőrség

Kapcsolódó