Húsz perc alatt beteltek a helyek a soha nem látott érdeklődés miatt, közben pedig a terhelést a Fővárosi Vízművek szervere sem bírta.
Ahogyan arról a Lelépő is több cikkben beszámolt, ma délelőtt tíz órakor nyitotta meg a Fővárosi Vízművek a jelentkezést a Gruber víztározó látogatására. A víz világnapja alkalmából – ahogy minden évben – idén is megnyitja a Fővárosi Vízművek a gellérthegyi létesítményt március 21-én és 22-én iskolások tekinthetik meg, március 24-én és 25-én pedig előzetes regisztrációt követően bárki megcsodálhatja a nem mindennapi építményt.

A két napra összesen 1160 helyet hirdettek meg, melyekre ma délelőtt lehetett regisztrálni. Már előzetesen tudni lehetett, hogy hatalmas az érdeklődés a program iránt, ezzel azonban mindenki szembesülhetett, aki megpróbált jelentkezni az eseményre.
A közel ezerkétszáz hely ugyanis húsz perc alatt megtelt, a Fővárosi Vízművek oldala pedig lefagyott a túlterheléstől.
A Fővárosi Vízművek Facebook oldalán százával érkeznek a felháborodott kommentek, miszerint lehetetlen volt az eseményre regisztrálni. A csalódott érdeklődők között volt olyan is, aki szerint
hamarabb eljutott a Maldív-szigetekre, mint a Gruber víztározóba.
Azok, akik sikeresen regisztráltak, nagyon szerencsések, hiszen páratlan programban lehet majd részük. A Fővárosi Vízművek víztermelési szakemberei ezen a két napon valódi idegenvezetőkké válnak, és háromszor tíz perces részletekben mutatják be a város vízellátását. Az első tíz perc a medence előterében telik majd, ahol a medence építését bemutató kiállítás is található. A következő tíz percben az előtér makettjeinél hallgathatják meg a látogatók a medence működését. Az utolsó tíz percben pedig a betekintő ablaknál a víztér jellemzőivel is megismerkedhetnek.
lelépő.hu