A Vekeri-tó minden évben megvívja a maga harcát a túlélésért. A tó jellemzően nyár közepére szokott kiszáradni, most azonban a csapadékhiányos tél megtette a hatását: már koratavaszra kiürült a meder.
A Debreceni Nap készített és osztott meg egészen döbbenetes videót arról, hogy a Vekeri-tó már koratavaszra kiszáradt, a benne élő halak pedig kipusztultak. Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának tájékoztatása szerint a tó vízszintjét a csapadékviszonyok és talajvíz szintje határozza meg, de
az előrejelzések szerint rövid távon nem várható, hogy elegendő víz álljon rendelkezésre a tó túléléséhez.
A vízutánpótlás biztosítása nélkül pedig a halpusztulás elkerülhetetlen.
A hatóság szerint a Vekeri-tóban élő halak döntő többsége ezüstkárász, egy idegenhonos inváziós faj, így a mentésük jogilag nem lehetséges. A halakat sem más víztestbe áthelyezni, sem pedig eredeti élőhelyükre visszahelyezni nem engedélyezett.
Lelépő – Magyar Állatvédelem