Lelépő
Image default

Közel öt milliárd forintnak megfelelő összegből újulhat meg az egykori magyar miniszterelnök kastélya

Idén elkezdődne a pribékfalvi Teleki-kastély felújítása Máramaros megyében, melyet egy 61 millió lej (közel 5 milliárd forint) értékű uniós alapokból finanszírozott projekt keretében korszerűsítenek – közölte az MTI-vel Pintér Zsolt Máramaros megyei önkormányzati képviselő.

Erdély egyik történelmi családjának fészke újulhat meg

Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök egykori erdélyi otthonának felújítására és kulturális központtá alakítására tavaly júniusban írta alá a finanszírozási szerződést az épület tulajdonosaként a Máramaros megyei önkormányzat az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséggel.

Pintér Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Máramaros megyei elnöke, megyei önkormányzati képviselője az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a pribékfalvi (Pribilesti) kastély felújítása dupla jelentőséggel bír a megye magyarsága számára.

„A regényes falak Erdély egyik történelmi családjának fészke, Teleki Géza polihisztor uradalmának a központja, majd a tragikus sorsú magyar miniszterelnök, Teleki Pál gyermekkorának helyszíne. Fontos az, hogy nemzeti emlékhelyeink méltó módon legyenek felújítva és a nagyközönség elé tárva”
– ismertette az első okot Pintér Zsolt.

Hozzátette: emellett minden műemléképület felújítása, turisztikai és kulturális útvonalakba helyezése értékteremtés, mely hasznot hoz a helyiek és a látogatók számára.

Uniós forrásból kezdődhet meg a felújítás

A finanszírozási szerződés értelmében a 61 millió lejes (közel 5 milliárd forint) projektből 33 millió lej (2,7 milliárd forint) a vissza nem térítendő európai uniós támogatás, az önrészt és a fennmaradó költségeket a megyei önkormányzatnak kell biztosítania. A projekt révén bevonnák a turisztikai körforgásba a jelentősége miatt nemzetközi érdeklődésre is számot tartó műemléképületet.

Ahogyan azt a Lelépő korábban már megírta, pribékfalvi Teleki-kastélyt két éve vásárolta meg a Máramaros megyei önkormányzat, mindössze 210 ezer euróért (körülbelül 85,5 millió forint). Akkor azt is közölte, hogy az 589 négyzetméter belterületű ingatlanhoz 6727 négyzetméteres birtok is tartozik.

A Teleki-kastélyról

A kastélyt Teleki Géza író és politikus, egykori magyar belügyminiszter építtette nyári rezidenciának, a XIX. század végén alakították át jelenlegi, historizáló formájába.

Az ingatlan 1879-1941 között fia, Teleki Pál (1879-1941) tulajdonában volt, az egykori miniszterelnök alakíttatta át, és többnyire vadászatokra használta. A kommunista hatóságok 1949-ben államosították, az állami mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye volt, még gabonalerakat is működött benne.
2007-ben a család egyik leszármazottjához került, aki a nagy költségekre való tekintettel abbahagyta a felújítását, és eladta az elővásárlási joggal rendelkező Máramaros megyei önkormányzatnak.

Az új tulajdonos sürgős állagmegóvási munkálatokat végzett rajta, így a kastély födémét már renoválták, de ablakai hiányoznak, és vakolata is lemállott. Vakolatkő ablakkeretei, tornyai állnak, így rekonstruálható.

A Nagybányától 20 kilométerre található Pribékfalva Kővárhosszúfalu (Satulung) község része, ahol szintén van egy, vállalkozó tulajdonosa által kastélyszállóvá alakított Teleki-kastély.

Lelépő, forrás: MTI

Kapcsolódó