A Teknős Tanösvény Dunakeszin a második tanösvény, amelynek tervei a Paradigma Ariadné Kft. irodájában készültek és az első nagy léptékű beruházás, amelynél generál kivitelezők is voltak.
A NHOOD Services Hungary Kft. tendert írt ki a kezelésében lévő Dunakeszi terület természeti adottságainak társadalmasító bemutatására, amelyet a Paradigma Ariadné nyert meg. Ez a terület az egyik utolsó lápos terület Budapest körül, ezért is szerette volna a NHOOD, ha a Dunakeszi Auchan tőszomszédságában lévő terület a széles közönség számára is hozzáférhető lenne.
Az egyik utolsó lápos területen épült a csodás tanösvény
A lápok komplex és nagyon érzékeny természeti ökoszisztémák, amelyek valaha körülvették a mai Budapest területét és amelyeket évszázadok alatt a Duna szabályozásával folyamatosan felszámoltunk. A Dunakeszi láp is egy valaha sokkal nagyobb egybefüggő lápterület része volt, ami víz-megtartó képességével és gazdag élővilágával hozzájárult Budapest környékének klímájához is.
A területen ma is rendkívül sok állat található meg, többek között a tanösvény nevét is adó Mocsári Teknős. Emellett jól mutatja a terület környezeti jelentőségét az is, hogy a Magyarországon fészkelő kétszázhatvanöt madárfajból ötven megtalálható ezen relatív kicsi a területen.
Ebbe a környezetbe terveztek és kiviteleztek a Paradigma Ariadné szakemberei egy több pavilonból álló tanösvényt.
A különböző pavilonok más-más információt adnak át a terület történetéről, jelentőségéről, élővilágáról.
Középpontban a lépcsős geometrikai formák
Az építészeti együttes kialakításánál egyetlen elemi geometrikus formát használtak a tervezők, amely különböző helyeken más és más szerepet tölt be.
Valahol egy a láp metszetét bemutató pavilon, máshol egy lápjáró, megint máshol egy kilátó, végül pedig egy mászóka.
Olyan tárgyakat akartak lehelyezni erre a területre, amelyek nem ház szerűek, de nem is a természetesség hangulatát megidézni vágyó nyers fa építmények. Egyértelműsíteni akarták, hogy maga a tanösvény, mint struktúra, idegen a területen, még akkor is, ha bejárhatóságával fontos ismereteket adhat át a látogatók számára, és ezzel hozzájárul a környezettudatos gondolkodás formálásához, így pedig a terület megóvásához.
Ezért olyan formát választottak, ami inkább hasonlít egy ősi monolithoz, egy ismeretlen eredetű tárgyhoz vagy egy inka piramishoz. Ezekről a lépcsős tárgyakról messziről látható, hogy mesterségesek, de funkciójuk, célszerűségük nem egyértelmű első pillantásra. A tervezők elképzelése szerint ez egyfajta szakralitást is kölcsönöz a bejárásnak, teljeskörű érzelmi és intellektuális élményt ad a látogatóknak.
Az érzékekre hat a Teknős Tanösvény
Ezzel egyébként a megvalósult munka csatlakozik ahhoz az építészeti elképzeléshez is, miszerint bizonyos építményeknek nem az a céljuk, hogy kortárs kulturális és társadalmi referenciákat találjanak az építészeti forma és téralkotásuk igazolásához, hanem az, hogy az elemi érzékekre hassanak.
Ez a koncepcionális megfontolás segített a pavilonok színének kiválasztásánál is. A kék a természeteben előforduló egyik legritkább szín. Jelen van, de csak minden tizedik virág kékes, violás színű. Így a tanösvény alap színe egy a természethez köthető, talán nem is tudatosuló elemi élményt ad át,
rejtett utalás arra, hogy az emberi jelenlét mindenképpen idegen a lápon.
Egy belga festő adta az inspirációt
A favázas szerkezeti rendszerrel pedig azt akarták elérni, hogy a környező futónövényeknek minél több kapaszkodási pontja legyen, ahhoz, hogy idővel befussák a szerkezetet.
Az inspirációt René Magritte The Blank Signature című képéből merítették.
A belga szürrealista festő képén a fák takarásában eltűnő/feltűnő lovas karakteréhez hasonló hatást akartak elérni, ahogy a lápi terület fái, bokrai közül előtűnik egy-egy lépcsős szerkezetű pavilon.
Kivitelezői szempontból a kihívást a terület lápos, mocsaras jellege okozta. Emiatt végül hat méter hosszú „hidak” sorozataként jött létre a tanösvény vizes területek felett húzódó része. Ez a rész felülnézetből egy tizenegy szöget és egy azt metsző hosszú egyenes vonalat formáz. Így teszi bejárhatóvá a tanösvény fontosabb területeit.
A Teknős tanösvény számokban
A szerkezet így végül kétszáznegyven darab hat méterig lecsavart talajcsavaron áll. Tízezer méternyi gerendából hatvanezer facsavar behajtásával készült el négy hónap alatt. Ez idő alatt kilencven centimétert ingadozott a lápon található víz szintje az esős és szárazabb időszakok váltakozásával.
A beruházás legnagyobb szerkezete a tizenöt méteres híd lett. A területtel határos csatorna felett vezeti be a látogatót a területre, ahonnan a tanösvény lápi része elindul. Ez egyben az első híd, amelyet a Paradigma Ariadné tervezett és kivitelezett.
Lelépő, fotók: Paradigma Ariadné