Lelépő
Image default

Ilyen mesés volt a napfelkelte az ország talán legszebb panorámájával rendelkező kápolnájánál

Ha egy fotózni szerető természetjárónak vasárnap reggel a vártál korábban pattan ki a szeme, garantáltan nem marad tétlen. Így történt ez Tokaji Tímeával is, aki a mai korai ébredését túrázásra használta.

Célba vette a Sár-hegyet és napfelkeltére már a Szent Anna kápolnában és a felkelő nap első sugaraiban gyönyörködhetett. Páratlan panoráma fogadta, az erről készült fotókat pedig a Lelépő hivatalos Facebook csoportjában osztotta meg.

A Szent Anna-kápolna története

Az Abasár felett található Sár-hegy ikonikus, egyben szakrális helyszíne az 1745-ben épült Szent Anna-kápolna. A kopár platón álló kegyhely minden egyes eleméről báró Bossányi Gáspár gondoskodott. Nagy odafigyeléssel készítette a bútorzatot, vállalta a parányi kápolna orgonájának, harangjának, oltárának elkészítését is.

A zarándokok által azóta is nagyra tartott, a turisták által pedig igen kedvelt Szent Anna-kápolnát Máriássi Sándor püspök szentelte fel, 1979 óta pedig hivatalos búcsújáró hely is.

A kegyhely mellől érdemes letekinteni, hiszen a lábunk alatt fekvő település ilyenkor egy különleges, misztikus tájjá változik.

Tokaji Tímea nevével nem először találkozhatnak a Lelépő olvasói, hiszen gyakran osztjuk meg bámulatos képeit. Nyáron pedig egy interjút is készítettünk vele, aminek apropóját az adta, hogy tíz nap alatt végigjárta a Balaton Camino-t. A nem mindennapi túrára barátai mellett Dennis kutyus is csatlakozott. A testi-lelki töltődésről és a tíz napos túra kihívásairól ebben a cikkünkben lehet olvasni.

Négyszázezer lépés tíz nap alatt – A Balaton Camino-n feltárul a magyar tenger összes titka – Interjú

Lelépő, fotók: Tokaji Tímea

Kapcsolódó