„Hatalmas öröm számunkra, hogy ismét érmekkel tértek haza pezsgőink a Világbajnokságról” – adta hírül közösségi oldalán a Sauska.
A 10. Champagne and Sparkling Wine World Championships a világ legrangosabb versenye. Ez eseményre idén csaknem ezer pezsgőt neveztek, a legtöbbet természetesen Franciaországból és Olaszországból. Ebben a rendkívül erős mezőnyben sikerült fantasztikus eredményeket elérnie a Sauska két tételének is.

A Sauska Brut Magnum NV megismételte sikerét és idén is aranyérmet kapott. A Sauska Extra Brut 2016 pedig ezüstérmes lett.
Hanusz Ádám, a budafoki pezsgőpincénk szakmai vezetője a bejelentést követően úgy fogalmazott: két érdekes karaktert díjazott a Sauska tételei közül ebben az évben a zsűri.

„Tudtuk, hogy a brut magnumunk mindig tud újat mutatni komplexitásban és eleganciában, ennek titka a non-vintage tételek esetében a reserve bor, melyre kiemelt figyelmet fordítunk” – mutatott rá. Kiemelte, a 2016-os extra brut pezsgő díjazását pedig hatalmas visszaigazolásnak tartja elsősorban Tokaj-Hegyalja számára. Mint ismert,
a pezsgő kizárólag őshonos fajtákból, furmintól és hárslevelűből áll.
„Az már csak hozzáad szépségéhez, hogy több mint öt évig volt seprőn, gyönyörű, érett tétel” – emelte ki.

A pezsgővilágbajnokságról
A Champagne & Sparkling Wine World Championships (CSWWC) az egyetlen nemzetközi habzóbor-verseny, amelyet habzóbor-specialisták osztanak ki. A céljuk az, hogy rávilágítsanak a pezsgők kivételes sokoldalúságára, miközben a különböző régiók italait épszerűsíti. A versenyt immáron tizedik alkalommal rendezték meg, a benevezett pezsgők száma folyamatosan nő, így az esemény mára a világ legnagyobb és legelismertebb pezsgőversenyévé válhatott.
Lelépő, Címlapkép: Unsplash, illusztráció


