Lelépő
Image default

Elképesztő teljesítmény! 1410 kilométert evezett az Atlanti-óceánon Rakonczay Gábor

Hajójával, a 42-vel harminchárom nappal ezelőtt vágott neki Rakonczay Gábor az Atlanti-óceánnak. A portugáliai Lagosban szállt vízre, ami gyakorlatilag Európa délnyugati csücske. A célja az, hogy átevezze az Atlanti-óceánt. Pénteken közösségi oldalán bejelentette, teljesítette a kihívás első etapját és szerencsésen megérkezett Tazacortéba. Innen halad majd tovább egészen Antigua szigetéig.

Rakonczay Gábor újra gyűjti az óceáni mérföldeket

Ahogyan azt a Lelépő korábban már megírta, egyedül evezi át az Atlanti óceánt Rakonczay Gábor extrém sportoló, aki a szentestét már az óceánon töltötte. Azóta sem állt meg, több mint egy hónappal később pedig már szerencsésen meg is érkezett első résztávjának céljába, Tazacorte kikötőjébe

.

Rakonczay Gábor a „42” névre keresztelt kabinos kenujával kelt útra, amit a Galaxis útikalauz stopposoknak című regény alapján nevezett el. A portugál Lagosból indult el, a célja pedig az, hogy a starttól számított

hetven-kilencven napon belül átevezve az Atlanti-óceánt megérkezzen Antigua szigetére.

Úgy tudni, a hajón a nyomkövető és műholdas kommunikációs eszközökön kívül egy Starlink egység is. Ennek köszönhetően stabilabb és minőségibb a projekt követhetősége, mint az eddigi hajós vagy sarkvidéki expedíciói közül bármelyiknek.

Az első etap kipipálva

Pénteken közösségi oldalán jelentette be, hogy harminchárom nap és 1410 kilométer után kikötött Tazacorte-ba. Ez – ahogyan Rakonczay fogalmazott –

a rajtkő az extrém kihívás következő szakaszához.

Ekkor már a cél az Atlanti-óceán túloldala lesz, azaz a következő etap Tazacorte – Antigua lesz. A sportoló szerint az előtte álló kilométerek technikailag bonyolultabbak és veszélyesebbek az év ezen időszakában.

Facebook bejegyzésében rámutatott: ez a harminchárom nap dupla annyi mint, amennyit tervezett. Ettől függetlenül

megvan a nyolcadik Európa-Kanári hajózása, amibő négyet vitorlázva, négyet pedig evezve teljesített.

A családja várta a kikötőben Rakonczayt

„Ennyi nyílt vízi nap után a kikötés mindig beleég az ember emlékezetébe. Ezek a tökéletes pillanatok” – tette hozzá Rakonczay, akit az kihívás első szakaszának célállomásán a családja várt. A találkozás pillanatai pedig érzelemdúsra sikerültek.

Arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy mikor indul tovább Antigua felé, az azonban biztos, hogy a Lelépő EXTRÉM rovatában továbbra is beszámolunk majd a projekt alakulásáról.

Lelépő, fotók: Rakonczay Expedíciók

Kapcsolódó