Lelépő
Image default

Koncerttel emlékeznek a reggae királyára Budapesten

Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére. Bob Marley február 6-án lenne 79 éves.

Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomottak mellett. Február 3-án az Akvárium Klubban a Ladánybene 27 és barátai a kultikusnak számító dalok mellett igazi zenei ritkaságokat is bemutatnak a Marley-életműből. Idén ráadásul a Bob Marley One Love című életrajzi film hazai bemutatója is az ünnepi hónapra esik.

Ki is volt valójában Bob Marley?

Bob Marley ikon volt, aki a szeretetről és az egységről énekelt, valamint világszerte ismertté tette a reggae zenét és Jamaicát. Nemzetközi karrierje akkor indult be igazán, amikor Eric Clapton feldolgozta az I Shot the Sheriff című dalt. Hamarosan azonban már a Bob Marley and The Wailers előadásában is az amerikai és nemzetközi listák előkelő helyein végeztek

a mára kultikusnak számító dalok.

Ki ne hallotta volna a No Woman, No Cry, a Rastaman Vibration, a Redemption Song, a One Love, a Get Up, Stand Up vagy éppen az Is This Love című dalokat.

Bob Marley igazi világsztár lett, hazájában, Jamaicában pedig élő legenda.

Próféta, a nemzet hangja,

aki még a szembenálló politikusokat is képes volt kézfogásra ösztönözni. Tragikusan fiatalon, 36 évesen hunyt el rákban. Szellemisége, zenei és társadalmi munkássága a mai napig hatással van a legkülönbözőbb generációkba tartozó zenészekre.

Számos zenekar merít ihletet a néhai világsztár munkásságából

Bob Marley munkássága talapvetés és példa minden reggae előadónak a világ bármely pontján. A Ladánybene 27 1985 óta a reggae zene magyarországi nagykövete. Zenéjéjük kialakulására nagy hatást gyakorolt Bob Marley munkássága már azokban az időkben is, amikor Magyarországon még alig lehetett jamaicai zenékhez hozzájutni. 1996-ban a zenekar megjelentetett egy Marley emlékalbumot, és minden év februárjában emlékkoncertet szerveznek.

Február 3-án az Akvárium Klubban a program kizárólag Marley-dalokból áll majd.

A zenekarhoz pedig vendégek is csatlakoznak. Ott lesz CéAnne,a Hősök énekesnője, Oláh Dezső jazz-zongorista, MC Kemon az Irie Maffia és a Kemonication Band frontembere. Fellép Deseő Balázs a Majka produkció billentyűse, Schober Andor a Manaky tagja és Hascu Bratosin perkás. Bár a zenészek közül nem mindenki reggae közegből érkezik, ezen az estén Bob Marley muzsikája lesz az az összekötő kapocs, amely

a különböző műfajok között hidat képez.

A koncerten elhangzanak Marley ismert és kevésbé ismert dalai a korai, jamaicai évektől a Tuff Gong-os világhódító időszak végéig.

Lelépő

Kapcsolódó