Az állandósult vandalizmus és a szakrális terek méltatlan állapotának megszűntetése miatt a terület éjszakai lezárását tervezi a Pécsi Egyházmegye. A hivatalos tájékoztatás szerint az Egyházmegye Hivatal megkezdte az előzetes egyeztetéseket a korlátozás bevezetéséről.
A Pécsi Egyházmegye 2019-ben fejezte be a székesegyház és a püspökségi épületek által határolt Dóm tér felújítását. A tér magánterület, de jellegénél fogva napi 24 órában nyitva áll a nagyközönség számára, azonban a közkedvelt terület megnövekedett látogatói forgalma sajnálatos módon megszaporodó rongálásokat is eredményez.
„A Dóm Kőtár tetőteraszára a bezárt kapun keresztülmászva jutnak fel illetéktelenek, akik a burkolati elemek összetörését követően állandó jelleggel törmeléket dobálnak a székesegyház mögött szabályszerűen parkoló gépkocsik közé. A várfal sétányának falain állandósult az obszcén feliratok és graffiti felfestése” – írja közleményében a Pécsi Egyházmegye.
Hozzáteszik, a székesegyházi plébánia alatti átjárót, mely a Dóm teret köti össze a Káptalan utcával, napi szinten fertőtleníteni szükséges az emberi fekália miatt. Csapadékos időben az ott illegálisan berendezkedő személyek a bejáratokat és a közlekedési útvonalat is eltorlaszolják.
„A székesegyház Corpus Christi kápolnájának bejárata előtti területet sokan illemhelyként használják, rendszeres a szakrális térhez méltatlan viselkedés” – hangsúlyozzák.
Kiemelik, az egyházmegye eddig igyekezett elkerülni a szigorú intézkedések bevezetését az épített egyházi örökség megóvása érdekében. A mostanra állandósult méltatlan állapotok folyamatos helyreállítása azonban komoly anyagi terhet jelent az Egyházmegyei Hivatal számára.
A probléma megoldása és az értékek megóvása érdekében megkezdték a hivatalos egyeztetéseket annak érdekében, hogy a Dóm tér az esti és éjszakai órákban lezárásra kerüljön azzal a kitétellel, hogy napközben a terület továbbra is szabadon látogatható marad.
A kezdeményezés célja, hogy a Pécsi Püspökség történelmi területe és műemléki környezete, mely a Pécsi Egyházmegye szakrális, egyben hivatali központja, továbbra is méltóképpen fogadja a látogatókat.
Lelépő, fotók: Pécsi Egyházmegye weboldala


