A Magyar Ökölvívók Szövetsége a közösségi médiában tudatta, hogy 82 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig
Hagyományőrző seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek, íjászprogramok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei programok, kézműves foglalkozások és vásár, gyermekprogramok, valamint ismeretterjesztő előadások várják az érdeklődőket
Szakadékba zuhant egy olasz túrázó kedden délelőtt a nyugat-szlovéniai Trnovói-fennsíkon, Lokev térségében, és a helyszínen életét vesztette – közölte az ajdovscinai hegyimentő-szolgálat. A férfi egy
Két, 1940-ben és 1941-ben elhelyezett időkapszulát találtak a csíksomlyói kegytemplom tornyában, az ezekben lévő egyik levél az akkori történelmi korról is beszámol – írta az
Újabb medvetámadás történt Szlovákiában: egy barna medve saját háza előtt támadt rá egy férfira a Liptószentmiklósi járásban található Németporubán. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, a
Nemzetiségi és testvérvárosi programokkal, látványos vízi bemutatókkal, koncertekkel, táncházzal és a Dunán lebegő több ezer mécsessel várja a látogatókat szombaton a szentendrei Gyertyaúsztatás – közölték
Gyulafirátót határában található Miklád láp egy különleges természeti kincs. Az itt található tanösvény páratlan élményeket kínál a természet szerelmeseinek. Egyedi élőhely a természet lágy ölén
A legismertebb kilátók és hegyi panorámapontok mellett gyakran megfeledkezünk azokról a helyekről, amelyek ugyan nem szerepelnek minden turista bakancslistáján, mégis különleges élményt nyújtanak. A Zalaegerszeghez
Holtan találtak egy 56 éves magyar túrázót a Kamniki-Savinjai-Alpokban – közölte vasárnap a kranji rendőrkapitányság. A szlovén rendőrséget szombaton kora délután az osztrák hatóságok értesítették
Különleges égi jelenségben gyönyörködhetünk 2026. augusztus 12-én, amikor részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországon. A Hold a Föld és a Nap közé kerül, és a Nap