Szeged múltjáról ismernek meg részleteket a Dóm téren folyó ásatás révén, eddig épületek, utak maradványait és egy temető részletét találták meg – közölte Löffler Zsuzsanna
A fenyveseket hazánkban sok helyen érinti negatívan a klímaváltozás. A jellemzően a múlt század első felének nagy országfásítása keretében telepített idegenhonos fenyvesek, amelyek sok helyen
A március 15.-i hétvégén engedi szabadon a Madárkórház Alapítvány az átteleltetett gólyákat, akik már készen állnak a szabad életre. A tavasz közeledtével jó eséllyel indulnak
1879. március 12-én, hajnali két órakor betört az árvíz Szegedre, mintegy hatvanezer embert téve hajléktalanná. A szegedi nagy árvíz akkora pusztítást okozott, mint a török,
Több mint 5,3 kilométer hosszú kerékpárút épül Lenti és Hernyék között, a 75-ös főút nyomvonalát követve, csaknem 422 millió forintos beruházással – tájékoztatta a Zala
Március 29-30-án a bringás ételeké a főszerep, nem csak bringásoknak: „egykezes” falatok, street food jellegű lokális finomságok várnak. Összesen hét fő helyszín – Hableány, Laposa
A Balaton-felvidék ilyenkor tavasszal nemcsak a zöldellő tájjal és a rügyező szőlőültetvényekkel, hanem az égboltot megfestő természeti csodákkal is elbűvöli a látogatókat. A mostani naplemente
A tavasz kezdetével itt a lehetőség, hogy újra felfedezzük a Gemenc különleges természeti szépségeit – a történelmi kisvasút pedig mindehhez nagyszerű hangulatot biztosít. Március 15-én
A Dél-Alföld Meteorológia Facebook-oldalán megosztott fotó rávilágít arra, milyen súlyos következményekkel járhat az idei szárazság. Bodrogi Attila felvétele drámai módon mutatja be a Kis-Tisza jelenlegi
Március 15-én, az 1848-49-es forradalom emléknapján a Szentendrei Skanzen ismét életre kel, hogy a látogatók a történelem egy darabjába csöppenve idézhessék fel a márciusi ifjak