Újabb magyar rekord született Debrecenben a hétvégén, amikor megsütötték az ország legnagyobb rántott húsát – adta hírül a dehír. A rekorder ételt a Zamat fesztiválon sütötték meg nem mindennapi körülmények között.
Szó szerint hatalmas rekord született hétvégén a debreceni Zamat fesztiválon. Elkészítették az ország legnagyobb húsát, amihez harminc kiló sertéskarajt használtak fel. A sütés minden mozzanatát árgus szemekkel kísérte a Magyar Rekordok Szövetsége, így
a végeredmény hivatalosnak tekinthető.
Ennél nagyobb rántott húst még soha senki sem sütött
A gigantikus rántott húst Pataki Zsolt és Makszim Tamás, a Marnevall Zrt. tanácsadó séfjei számára hatalmas kihívást jelentett a rekordkísérlet. A legnehezebb az volt, hogy úgy fordítsák meg
a mintegy 2,3 négyzetméteres húst, hogy az nem szakadjon el.
Maga a sütés sem volt egyszerű feladat, hiszen a rekordkísérlethez egy speciális sütőrácsra volt szükségük. A sütés végig az érdeklődők szeme előtt zajlott, végül pedig csaknem kétszázötvenen kóstolhatták meg az új magyar rekorder fogást.
Ezt olvastad már?
Megőrizték Michelin-csillagjaikat és minősítéseiket a magyar éttermek, sőt újak is csatlakoztak a tavaly elismerést szerzők közé. Ahogyan arról a Lelépő is hírt adott, a MICHELIN Guide új magyarországi kiadásában továbbra is két két Michelin-csillagos és hét egy Michelin-csillagos étteremet találhatunk. A tavalyinál tizennéggyel több, összesen ötvenkilenc étterem kapott Michelin-ajánlást. Emellett nőtt a Bib Gourmand minősítést kiérdemlő, valamint a Zöld csillagos éttermek száma is.
ORSZÁGSZERTE HETVENÖT ÉTTEREM KERÜLT BE IDÉN A FRANCIA KALAUZ AJÁNLÓJÁBA.
Letarolták a magyar éttermek a Michelin-t – Minden eddiginél több hely kapott elismerést
Lelépő, fotók: Dehír Facebook oldala