Lelépő
Image default

120 éves Szeged ikonikus épülete, az Öreg hölgy

Este fél héttől fényfestéssel ünneplik a víztorony 120. születésnapját Szegeden. Az Öreg hölgynek még ma is rengeteg hódolója van.

Fényfestéssel ünneplik szombaton Szegeden a százhúsz éves Szent István téri víztornyot, amely az első vasbetonból emelt ilyen magyarországi építmény és a mai napig része az ivóvízhálózati rendszernek – adta hírül közleményében a Szegedi Vízmű Zrt.

A korszak legnagyobbjai dolgoztak a víztornyon

Szeged szabad királyi város 1903-ban hirdetett pályázatot egy ezer köbméteres víztorony felépítésére. Zielinszki Szilárd építészmérnök egy, akkor még forradalminak számító ötlettel rukkolt elő: vasbeton szerkezetet álmodott meg. Az épület szecessziós homlokzatát Korb Flóris tervezte, a kivitelezést pedig Freund Henrik és fiai építő vállalkozók végezték.

A 110 ezer korona költségű beruházáshoz a város nem rendelkezett elegendő önerővel, ezért hosszúlejáratú bankkölcsönnel teremtették meg a munkálatokhoz szükséges pénzügyi feltételeket. Az építéshez szükséges engedélyeket 1903. december 15-én adták ki, s egy év múlva a víztorony már el is készült. A pályázat elnyerésétől a torony elkészültéig mindössze másfél év telt el, amely az akkori kivitelezési lehetőségeket és körülményeket figyelembe véve önmagában is óriási teljesítmény.

További érdekességek a szegedi víztoronyról

Szeged ikonikus jelképe, az Öreg hölgyként nem csupán acélbetonból öntött építészeti kuriózum, hanem egy emlékmű is, mely azok előtt tiszteleg, akik az évszázadok során Szeged városképét formálták.

A bejárati ajtótól az 54,9 méter magas zászlótartó rúdig az Öreg hölgy minden részlete maga a pompa.

A torony körül hét neves építészmérnök mellszobra látható. Ők voltak azok, akik a városkép szívébe vésték örök emléküket, és akiknek hatása a mai napig érződik Szeged építészeti arculatában.

A víztornyot és az azt körülölelő Szent István teret 2005-2006-ban újították fel uniós támogatással.

Ezt olvastad már?

Ha talán Szeged az egyetlen olyan város hazánkban, amely saját időszámítással rendelkezik: beszélhetünk a „víz előtt” és a „víz utáni” időszakról.

AZ ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE PEDIG 1879. MÁRCIUS 12.

145 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött egy új időszámítás Szegeden

Lelépő, fotók: Szeged 365 Facebook oldala

Kapcsolódó