Lelépő
Image default

Kiderült, mikor nyithat újra a leégett népszerű hazai barlangfürdő

Négy hónappal a pusztító tűzeset után jó hír érkezett: már idén nyáron újranyílhat a miskolctapolcai barlangfürdő. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden a régi.

Az első időszakban ugyanis ideiglenes megoldásokkal igyekeznek biztosítani a látogatók számára a fürdőélményt, a teljes felújítás további forrásokat fog igényelni. Ennek ellenére az újranyitás lehetősége hatalmas könnyítést jelent az idegenforgalomban érdekelt helyi vállalkozások számára.

2025. június 30-ig újranyithat a miskolctapolcai barlangfürdő – számolt be Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő tájékoztatása alapján a Magyar Nemzet. A tervek szerint a fürdő részlegesen, ideiglenes megoldásoknak köszönhetően valósulhat majd meg.

– Olyan állapotot szeretnének kialakítani, hogy a tűz után a barlangfürdő rész használható legyen. A vízgépészeti berendezéseket egy külső konténerben helyeznék el ideiglenesen, és ezáltal a fürdő egy része újra látogathatóval válik. A teljes felújítás az ehhez szükséges források összegyűjtését követően végezhető el – közölte Csöbör az újjáépítés részleteit a Borsod Vármegyei Hírportálnak.

A képviselő kiemelte, hogy a barlangfürdő újranyitása nemcsak a látogatók, hanem a környék szállásadói és vendéglátói számára is fontos lépés lehet, hiszen a létesítmény a város idegenforgalmának egyik legfontosabb eleme.

Ahogyan azt a Lelépő korábban már megírta, a miskolctapolcai barlangfürdő tavaly szeptemberében égett le. Úgy tudni, a tűz zárás után, az aquaterápiás részlegben keletkezett egy elektromos zárlat következtében, innen terjedt át a tetőszerkezetre is. A pusztítás akkora volt, hogy a fürdő használhatatlanná vált.

Lelépő

Kapcsolódó