Lelépő
Image default

Két bolygó különleges randevújában gyönyörködhetünk a hétvégén az éjszakai égboltra pillantva

Január 17. és 19. között napnyugta után a Vénusz – ismertebb nevén az Esthajnalcsillag – szabad szemmel is jól látható együttállásba kerül majd a gyűrűs Szaturnusszal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.

Az égi páros három este is látványos élményt nyújt majd mindenkinek, aki feltekint a délnyugati, sötétedő égre – fogalmaztak a közleményben.

Hozzáfűzték, hogy az együttállás 18-án lesz a legszorosabb, amikor a két bolygó – a fehéren ragyogó Vénusz és a halvány narancssárga Szaturnusz két foknyira lesz egymástól. Az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz a legfényesebb égitest a Nap és a Hold után, egyúttal a legfényesebb csillagszerű objektum az egész égen.

Január 12-én került dichotómiába, azaz félvénusz fázisba, a hónap derekán pedig közelít majd a Szaturnuszhoz, Naprendszerünk gyűrűs bolygójához – magyarázták a közleményben.

Felhívták a figyelmet, hogy a két égitest látszólagos közelsége nem túl gyakori égi esemény, most azonban szabad szemmel is kiválóan megfigyelhető az esti égbolton. Azt írták, hogy a Vénusz napnyugta után már látszani fog a délnyugati égbolton,

egy órával később pedig a Szaturnusz is felbukkan majd mellette.

Kitértek arra is, hogy a Vénusz több mint százszor fényesebben világít majd a Szaturnusznál, és a párost három egymást követő éjszakán át is megfigyelhetik az érdeklődők.

Lelépő

Kapcsolódó