Lelépő
Image default

Kiderült, mennyiért árulják az ország egyik legszebb nemesi kastélyát

Bács-Kiskun vármegyében, Kecskeméttől fél órányi autóútra található a Vörös Kastély. Az épületegyüttest az egyik legrégebbi magyar nemesi család által készítette. A 776 négyzetméteres, tizenkét szobás kastélyt most 765 millió forintért árulják.

Népszerű rendezvényhelyszín volt, ma már üresen áll a Vörös Kastély

A kunbaracsi Vörös Kastély jelenleg nem üzemel, korábban azonban rendkívül népszerű volt. Exkluzív szállodaként, étteremként és rendezvényhelyszínként fogadta vendégeit, előszeretettel adott otthont esküvőknek és lakodalmaknak is. Az eladásának hírét a Sokszínű Vidék vette észre.

A kastély a falutól északnyugatra, egy majorban áll. Egy Facebook-bejegyzés szerint központi tornyát egy időben vörös míniumos lemez fedte, innen kapta nevét.

A kúria homlokzatán ma is látható a márványba vésett Vörös Kastély felirat.

A kastély legrégebbi része, a földszinti boltozatos terem az 1780-as években épülhetett marha- vagy juhistállónak.

Gazdag nemes családok éltek a falai között

A majorság kezdetben a Teleki család, később a Zeyk család tulajdonában volt. Száz évvel később, az 1870-es években alakították a gazdasági épületet kastéllyá emeletráépítéssel és új épületszárnyak kialakításával.

A kastélyt 1984-ben megvette egy vállalkozó, aki panzióvá akarta alakítani. Miután kerete elfogyott, ő is továbbadta a tulajdonjogot.

Az épület állapota egyre romlott, a kilencvenes években tető sem fedte.

Felújítása az utolsó pillanatban kezdődött el, és 2000 végére fejeződött be. 2010-ben került új tulajdonoshoz, aki ismét felújította.

A Sokszínű Vidék információi szerint a 776 négyzetméteres, 12 szobás kastélyt most 765 millió forintért árulják.

Ezt olvastad már?

Befejeződött Erdélyben a gyalui várkastély felújítása, a folyamat eredményeként az épület újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját. A tervek szerint a várkastély jövő év tavaszán nyílhat meg a látogatók előtt.

Csodálatosan megújult a történelem viharait is túlélt gyalui várkastély

Lelépő, fotók: Vörös Kastély Facebook oldala

Kapcsolódó