Egyelőre nem tudott tovább indulni a 2. számú táborból a 8163 méter magas Manaszlu-hegy csúcsára tartó csíkszeredai Sántha Xénia, sőt, lavinaveszély miatt vissza kellett térnie az alaptáborba – írja a Mászol.
Nem a várt ütemben haladt szerdán a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, aki társaival együtt kénytelen volt elhagyni a 2. számú tábort és visszatért az alaptáborba. Mint a fiatal hegymászó megosztotta a Maszollal, az eredeti elképzelés szerint a 2. számú táborból az egyik orosz mászóval együtt indult volna szerdán a 3. táborba, ám az időjárás meghiúsította a terveket.
Mintegy hatórás erőltetett menetben érték el az alaptábort. Az elmúlt napok sem voltak eseménymentesek. A Xénia a Maszolnak elmondta, nem tudott megfelelően étkezni és a felfelé tartó út során több alkalommal is rosszul lett. A 2. táborba érve alvási nehézségekkel küzdött, így keddről szerdára virradó éjszaka alig másfél órás pihenő után kellett útnak indulnia lefelé.
Most két-három napot pihen az alaptáborban, majd elindulnak a csúcstámadásra.
Lelépő


