November 13-án, pénteken kezdetét veszi az adventi vásárok szezonja Budapest belvárosában. Ezen a napon nyit meg az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas is, ahol kézműves ajándékokkal, ünnepi finomságokkal és látványos programokkal várják a látogatókat.
Budapest két legismertebb karácsonyi vására idén is egyszerre nyitja meg kapuit. A Szent István-bazilika előtti téren megrendezett Advent Bazilika, mely korábban négy alkalommal is elnyerte Európa legszebb karácsonyi vásárának címét, közel száz hazai kézműves kiállítóval készül az ünnepi időszakra.

A feldíszített faházakban kerámiák, ékszerek, bőráruk, karácsonyfadíszek és egyedi ajándéktárgyak között válogathatunk, a gasztronómiai standokon pedig a hagyományos ünnepi ételek és italok is helyet kapnak.
A vásár közepén hatalmas karácsonyfa áll majd, fölötte ünnepi fényhálóval. Az Advent Bazilika egyik legkedveltebb programja,
a templom homlokzatára vetített fényfestés minden délután 17:30-tól lesz látható.
A téren betlehemi jászolt és nagyméretű adventi koszorút is felállítanak, vasárnaponként pedig közös gyertyagyújtással készülnek a karácsonyra. Az ünnepi hangulatot koncertek is színesítik.
A néhány perc sétára található Vörösmarty téren szintén november 13-án kezdődik a karácsonyi vásár. A Vörösmarty Classic Xmas idén is feldíszített faházakkal, magyar kézművesek portékáival és változatos gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket. A tér közepén álló karácsonyfa, az ünnepi fényinstallációk és a Gerbeaud-ház kivilágított homlokzata különösen az esti órákban nyújt látványos élményt.

A gyerekek számára az egyik legnagyobb vonzerőt ezúttal is az ingyenesen használható kisvasút jelentheti. A szerelvény hétköznap 14 és 20 óra, hétvégén 11 és 20 óra között közlekedik, december 24-én pedig 10 és 14 óra között lehet felszállni rá. A kisvasút az idei szezonban december 28-án jár utoljára. A Vörösmarty téren emellett zenei programokkal is készülnek, így a két belvárosi vásár akár egyetlen adventi séta során is felkereshető.
Lelépő


