Bak Imre 1969-ben készített Ünnep című műve lesz a Virág Judit Galéria november 21-i kortárs aukciójának legnagyobb művészeti szenzációja, de Keserü Ilona dinamikus és szuggesztív alkotása, valamint Mengyán András és Lakner László egy-egy kiemelkedő festménye is kalapács alá kerül. A Virág Judit Galéria a hazai műtárgypiac átalakulásával számol, amelyben egyre jelentősebb szerep jut a kortárs műveknek. November 7. és 21. között a nagyközönség is ingyenesen megtekintheti a műveket a Virág Judit Galéria aukciós kiállításán.
Harminchatmillió forintos kikiáltási árról indul Bak Imre Ünnep / Celebration című, 1969-es olajfestménye, becsértéke pedig 60-80 millió forint. A kép a 2022-ben elhunyt mester egyik korszakos főműve. Az Ünnep annak az időszaknak a lenyomata, amikor Bak az amerikai és nyugat-európai absztrakt „hard edge” festészet, valamint a minimalizmus tanulságaival felvértezve személyes stílusjegyeket alakított ki. Ezzel Bak Imre a saját útjára lépett, s a közép-európai neoavantgárd egyik vezéralakjává vált.
Az Ünnep egy olyan múzeumi szintű Bak-kép, amelyet a hazai és külföldi gyűjtők is szívesen látnának kollekciójukban. A magyar művész nemzetközi jelentőségét jól mutatja, hogy olyan rangos közgyűjtemények is büszkélkedhetnek alkotásaival, mint a berlini Neue Nationalgalerie, a bécsi Albertina, a kölni Museum Ludwig, a londoni Tate Modern vagy éppen a New York-i MET.
A jelenleg is élő magyar festőművészek közül kétségkívül Keserü Ilona áll a nemzetközi érdeklődés központjában. Keserü alkotásai bejutottak a New York-i Metropolitan Múzeum Epikus Absztrakció című tárlatába, de megtalálható festménye a párizsi Pompidou Központ gyűjteményében is. Az Iparterv-generáció legismertebb – és egyetlen női – alakja sajátos nézőpontot képvisel alkotásaival, amelyet a most aukcióra kerülő, 1964-es Alakzatok (Piros) című festménye is jól megvilágít. A gyors mozdulatokkal, laza festékanyaggal felvázolt képet a dinamikus folthatás és a színek élő, vibráló ereje teszi szuggesztívvé. A Keserü-műre 12 millió forintos kikiáltási ártól licitálhatnak a gyűjtők.
A Virág Judit Galéria aukcióján kalapács alá kerül Mengyán András Formák logikája II/2 című, 1977-ből származó alkotása. Fajó János festőművész öccse egy sajátos geometriai-matematikai világot alkotott meg. A Formák logikája című kép- és grafikasorozatában Mengyán bizonyos logika szerint változó, sajátos mozgással és térbeliséggel rendelkező elemek kombinációját hozta létre. A kép kikiáltási ára 10 millió forint, becsértéke pedig a 30 millió forintot is elérheti.
Komoly érdeklődés övezi Lakner László Lettre Imaginaire című festményének feltűnését az aukciós piacon. Az alkotás az idén 90 éves mester szkripturális festészetének egyik legszebb példája. A festészet és a kalligráfia határán mozgó megközelítés lényege az olvashatóság és az olvashatatlanság közötti feszültség: a betűk nem írásjelként, hanem művészeti formaként bukkannak fel. A Lakner-kép kikiáltási ára 5 millió forint, becsértéke 7–10 millió forint között mozog.
A Virág Judit Galéria 2019-ben rendezte meg első dedikált kortárs aukcióját, amellyel új korszakot nyitott a piacon. „Évek óta dolgozunk azon, hogy a magyar kortárs alkotók megkapják azt a figyelmet a hazai és a nemzetközi szcénában is, amelyet teljesítményükkel megérdemelnek. A munka eredményes, hiszen a kortárs alkotók értéke folyamatosan nő, és egyre több a külföldi vásárló is.
2026-ban a műkincspiac jelentős átalakuláson megy keresztül. Csökken a rekordárakon értékesíthető klasszikus festmények száma, azonban felnőtt egy új, igényes gyűjtői kör, amely elsősorban a modern művekre kíváncsi, és nyitott az egy-öt millió forintos tételek vásárlására. Az aukciók ismét pörgősekké, élettelivé válnak, és olykor a kisebb tételekért elképesztő licitharc bontakozik ki. Úgy véljük, hogy most jött el a kortárs festészet igazi aranykorszaka” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
Az aukciós kiállítás november 7. és 21. között ingyenes megtekinthető a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.).
Lelépő

