Lelépő
Image default

Őszindító teljesítménytúrán idézhetjük meg a legendás várvédő szellemiségét a varázslatos Kőszegi-hegységben

A Vasi Vándorok SE szervezésében idén is megrendezésre kerül a Jurisics-teljesítménytúra szeptember 9-én. A résztvevők öt távon mérettethetik meg magukat, miközben bejárják a Kőszegi-hegység legszebb vidékeit.

A cél a Dunántúl csúcsa

A könnyedebb, ötös vagy tízes távokon a város-környéki hegyekben barangolhatunk. Húsz kilométeren már Velemet és a Hörmann-forrást is látni fogják a túrázók. A két hosszú táv, harminc és negyvenkét kilométer teljesítése során pedig Bozsokot és az Írott-kőt is érintik a résztvevők, akik így

eljuthatnak tehát a Dunántúl csúcsára.

A szervezők azt ígérik, a kőszegi várban és több más helyszínen is megérinti majd a túrázókat a hős várkapitány és serege küzdelmének emléke. A hegyekben pedig megismerheti mindenki a táj közismert látnivalóit éppúgy, mint a ritkábban érintett részeket.

Kilátók és források, panorámás gerincek, sziklák és szelíd völgyek, kastély és kápolna vár. És persze Kőszeghegyalja sajátos hangulata szüretelőkkel, pincékkel, érett gyümölcsökkel és finom borokkal.

Az esemény IVV-, ÉDK- és Cartographia Kupa túra, a bélyegzőket a célban lehet kérni.

Ki volt Jurisics Miklós?

Jurisits Miklós a kőszegi vár legendás kapitánya, hőse. 1532 augusztus 5-én Ibrahim nagyvezír megszállta Kőszeget. Jurisicsnak hétszáz fegyveres állt rendelkezésére, lőszere kevés volt. Ennek ellenére elhatározta, hogy a kőszegi várat a legvégsőkig tartani fogja. Az ostromokat folyamatosan visszaverte, a várat nem volt hajlandó feladni.

Augusztus 27-én, majd 28-án általános ostromot intézett az ellenség a vár ellen, felmászott a falakra, és négy török lobogót tűzött ki.

A védők visszaverték támadásukat, jóllehet a védősereg fele elesett, és fogytán volt a lőpor.

Jurisicsot néhány órával később a nagyvezír magához hívatta, és kijelentette, hogy a szultán a jelképes kapituláció, vagyis a lófarkas zászló kitűzése fejében lemond a vár további ostromáról. Augusztus 29-én a török hadak elvonultak, Kőszeg pedig megmenekült.

Lelépő, fotók: Aktív Magyarország, Györkő Zsombor

Kapcsolódó