Lelépő
Image default

Idén újra jöhet a Balaton átcsúszás – szervezés alatt a legendás téli esemény visszatérése

Újra van esély arra, hogy korcsolyázók százai, sőt akár ezrei keljenek át a Balaton jegén. A szervezők bejelentése szerint – ha az időjárás és a jégviszonyok is kedvezően alakulnak – idén ismét megrendezhetik a Balaton átcsúszást, azt a különleges téli eseményt, amely 2017-ben spontán módon vált országos szenzációvá.

Sokan emlékeznek még arra az évre, amikor Badacsony és Fonyód között több ezer ember csúszott át a befagyott tavon. Az eredetileg kis létszámra tervezett túra akkor valódi közösségi élménnyé nőtte ki magát, ám a szervezők szerint komoly tanulságokkal is járt: a nem megfelelő felkészültség és a déli part mentén kialakult rosszabb minőségű jég miatt több sérülés is történt.

Ezek tapasztalataira építve most sokkal szigorúbb biztonsági feltételek mellett tervezik az eseményt.

A Balatonon történő jégen tartózkodás jogszabályi keretei adottak, ám a partok közötti átcsúszást külön szabály nem tiltja. Ennek ellenére a szervezők egyértelművé tették: az esemény kizárólag akkor valósulhat meg, ha egyszerre teljesül minden alapfeltétel. Ezek közé tartozik a legalább 15 centiméter vastag, homogén és nem olvadó jég, a jó látási viszonyok, valamint a 20 km/órát meg nem haladó szélsebesség. Amennyiben ezek adottak,

a túrát legfeljebb 490 fő részvételével biztosítják, de később akár további kisebb csoportok indítása is szóba kerülhet.

A biztonság kulcsszerepet kap. A tervek szerint pontosan kijelölt útvonalon, 500 méterenként rádiókapcsolattal felszerelt figyelőpontok működnek majd, folyamatos drónos megfigyeléssel kiegészítve. A jégen és a partokon több mentési pontot állítanak fel orvosi személyzettel, fűtött sátrakkal, betegellátó eszközökkel és mobil mosdókkal.

Kötelező lesz a jól látható ruházat, valamint a fejvédő viselése, és a résztvevőknek előzetesen le kell tölteniük a BalatonHelp segélykérő alkalmazást is.

A szervezők hangsúlyozzák: az esemény nem üzleti vállalkozás, ugyanakkor a biztonságos lebonyolítás komoly költségekkel jár. Ennek fedezésére egyfajta „becsületkasszás” megoldást javasolnak, ami szerint minden résztvevő jelképes, 1000 forintos hozzájárulással támogatja a vízimentők munkáját. Emellett szponzorok bevonásában és önkormányzati együttműködésekben is gondolkodnak.

A következő napokban a szakemberek két lehetséges útvonalat mérnek fel részletesen: a Badacsony–Fonyód, valamint a Vonyarcvashegy–Balatonberény közötti szakaszt. A végleges döntés nemcsak a jég minőségétől, hanem a parti infrastruktúra biztosíthatóságától is függ.

A szervezők ígérete szerint hamarosan újabb információkkal jelentkeznek. Ha minden feltétel adott lesz, a Balaton átcsúszás ismét a tél egyik legkülönlegesebb közösségi élményévé válhat.

Lelépő, fotók: Balaton Átcsúszás Facebook oldal

Kapcsolódó