Lelépő
Image default

A hétvégén kezdődik az év talán legjobban várt virágünnepe az ország legszebb arborétumában

A tavasz hírnökének, a hóvirágnak a virágzását az Alcsúti Arborétumban két és fél hektáros virágmezőn csodálhatjuk meg.

A Hóvirágünnep február 8-án kezdetét veszi – jelentette be közösségi oldalán az Alcsúti Arborétum. Hozzáteszik, a múltheti kedvező időjárásnak hála a hóvirágok már nyílnak, de a gyönyörű hóvirágmező teljes látványa még várat magára.

A mediterrán hóvirágoknak hét hóvirágfaj huszonnégy fajtájában nyújtanak látványosságot az ide látogatók számára. A hóvirágok nyílása időjárás függő, ahogyan azt a Lelépő is megírta, a hóvirágünnep tavaly február 17-én kezdődött. Idén ennél bő egy héttel hamarabb, február 8-án startol el hivatalosan is az arbortéum talán legjobban várt időszaka.

A HÓVIRÁGOK SZIROMBONTOGATÁSÁBAN NÉGY-ÖT HÉTEN ÁT LEHET MAJD GYÖNYÖRKÖDNI.

A hóvirágról

A hóvirág az amarilliszfélék egyik legismertebb növénye, melynek földalatti tárolószerve egy egy-két centiméter átmérőjű hagyma. Ebből hajt ki két hosszúkás levél. A hagymából növekvő szár egy virágot hoz.

ENNEK LEGJELLEGZETESEBB RÉSZE A HÁROM NAGY, HÓFEHÉR KÜLSŐ LEPELLEVÉL

(a köznyelvben „szirom”) és a három kis, belső lepellevél, amin zöld foltok vagy rajzolat látható.

A kikeleti hóvirág 2005-ben, az uniós jogszabályváltozásoknak köszönhetően kapott természetvédelmi szempontból jelentős státuszt az Európai Unióban, beleértve Magyarországot is. A növény természetvédelmi értéke tízezer forint, és

MÉG EGYETLEN SZÁL LETÉPÉSÉT IS PÉNZBÍRSÁGGAL BÜNTETIK.

2017-ben Magyarországon az év vadvirága címét is elnyerte.

Lelépő

Kapcsolódó