Lelépő
Image default

Lukács Laci szereti, Árpa Attila meghódítaná a Hortobágyot

Az idén ötven éves Hortobágyi Nemzeti Park videósorozatot indított, amelyben ismert embereket kérnek meg arra, osszák meg a legnagyobb videómegosztó oldal nézőivel az első gondolataikat, amik a Hortobágyról eszükbe jut. 
 
A Pusztán Gondolatok című rövid, alig egyperces videóban szerepelt már Lukács Laci, a Tankcsapda énekese, Árpa Attila filmrendező, producer és Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész is. 
 
Lukács Laci videóüzenetében elmondja, a Tankcsapda egy debreceni zenekar, ott dolgoznak a mai napig, itt született és egész életében itt is élt. 
 
– Szeretem az Alföldet, szeretem a Hortobágyot! – mondja az énekes, hozzátéve, nézzék meg az Alföldi gyerek című számukhoz készült videóklippet. Kiemeli, sokak számára a Hortobágy csak egy pusztaság, holott tele van értékekkel
 
 
Árpa Attila videós üzenetében a főiskolás időszakára emlékszik vissza, elmondása szerint mindig is szeretett volna filmet forgatni a Hortobágyon, egyfajta magyar vadnyugati kalandfilmet. Ebből egyelőre csak egy jelenet valósult meg, az Argó című filmjének utolsó kockái az Alföldön játszódnak. Ennek ellenére fiatalkori tervéről nem tett le, s talán hamarosan az egykori Nagy Ő a pusztákat is meghódítja majd. 
 
 
Szurcsik József a világ egyik legérdekesebb helyének tartja a Hortobágyot. 
 
– Sokan azt gondolják, hogy egy festő egyetlen vonallal ki tudná fejezni a Hortobágy lényegét, de nincs igazuk – mondja videóüzenetében a Munkácsy-díjas festőművész, kiemelve a tágasság, a változatos színek, semmi máshoz nem hasonlíthatók, kifogyhatatlan motívumkincsei végtelen inspiráció-forrást jelenthetnek. 
 
 
Lelépő.hu

Kapcsolódó