A nemzeti park nem csak a természeti és kulturális örökségünk megőrzését, hanem annak bemutatását is célul tűzte ki.
A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja. 1973. január elseji létrehozását segítette a magyar kormányhoz benyújtott „Pro Natura” memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós írt alá. Területe nyolcvankétezer hektár.
1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették az egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára.
A nemzeti park első évei
Már az előkészítés során tudták, hogy a vizes élőhelyek vannak legnagyobb veszélyben, ezért elsőként a Kunkápolnási-mocsár vízpótló rendszerét építették ki. A korabeli gazdasági berendezkedés megnehezítette a természetvédelmi célokat is szolgáló területhasználatot. A libatenyésztés sok konfliktussal járó erőpróbát jelentett.
A rendszerváltás után a védett területek nagyobb része nemzeti parki kezelésbe került,
ami döntő változást hozott a gazdálkodás és természetvédelem viszonyában. A tulajdonviszonyok rendezése, a korábbi állami gazdaságból létrejött társszervekkel folytatott együttműködés és a nemzeti park bővítése megerősítette a puszta kezelésének egységét.

Középpontban a rehabilitációs munkák
A kilencvenes évek derekán a természetvédelmi rehabilitációs munka a támogatásoknak köszönhetően tovább erősödött. Megtörtént az Egyek-pusztakócsi-mocsarak helyreállítása és a zámi Halas-fenék vízpótló rendszerének kiépítése. Felszámolták a felhagyott rizsföldek és öntözött legelők csatornáit, ami
közel harmincezer hektár szikes puszta természetes vízháztartását állította helyre.
A légvezetékek földbe helyezése nem csak a látványt tette szebbé, hanem a madarak veszélyeztetését is csökkentette.

A Hortobágyi Nemzeti Park napjainkban
Az elmúlt évtizedben tovább javult a kisvizes élőhelyek állapota a vízvisszatartás fejlesztése és a legelőtavak rehabilitációja miatt.
Pentezug pusztán több mint háromszáz eurázsiai vadló és kétszáznegyven rekonstruált őstulok legelése biztosítja a kedvező ökológiai állapot fenntartását.
Ezen túl látogatóközpont és természetiskola létrehozásával az ökoturisztikai és környezeti nevelés területen is fejlődés látható.

A pusztát a hazai jogszabályok mellett nemzetközi szerződések is védik. Teljes területe UNESCO bioszféra rezervátum. A madárvonulásban fontos szerepet játszó vizes élőhelyei felkerültek a Ramsari Egyezmény listájára. A puszta a Világörökség része, és Nemzetközi Csillagoségbolt-park.
lelépő.hu, fotók: Hortobágyi Nemzeti Park hivatalos Facebook oldala