Lelépő
Image default

Így fog kinézni az egykori Honvéd Főparancsnokság déli homlokzata!

A terveket a Nemzeti Hauszmann Program tette közzé hivatalos Facebook oldalán.
 
Mint írják, a Kallina Mór tervezte egykori Honvéd Főparancsnokság épülete a második világháborúban kapott súlyos, de nem végzetes találatot, azonban a helyreállítás elmaradt és a kommunista hatalom emberei ideológiai okokból
 
az első emeletéig visszabontották a Budavári Palotanegyed egyik legszebb épületét. 
 
A Honvédelmi Minisztériumot, amely a parancsnokság épülete mögött húzódott a Szent György tér irányába,
 
a földdel tették egyenlővé.
 
Az így kialakult épülettorzót délről tűzfal zárta le, amelyet az újjáépítés során a Nemzeti Hauszmann Program szakemberei orvosolni fogunk.  
 
A Honvéd Főparancsnokság palotáját a Szent György tér felé egy építészeti stílusjegyeiben az eredetihez szervesen illeszkedő épületrész egészíti majd ki. A Szent György tér északi térfalán
 
a Honvédelmi Minisztérium homlokzatát idéző kiegészítés Kalina Mór épületével közel azonos látványt fog nyújtani.
 
 
 
A Budavári Palotanegyed néhány éven belül újra századfordulós arcát mutatja, amelyre minden magyar büszke lehet – teszik hozzá.
 
lelépő.hu

Kapcsolódó