Lelépő
Image default

Hivatalos: Egy magyar szállodában lehet a legjobban aludni egész Európában

A sárvári Spirit Hotel Sweet Dream Alvásprogramja nyerte a leginnovatívabb tudományos medical wellness programnak járó díjat, melyet az Európai Gyógyfürdők Egyesülete (ESPA) ítélt oda.

A szakmai zsűri az elismerés kapcsán kiemelte, hogy a program úttörő módon gondolta újra az alvás élményét: A szállodai szobát gyógyító közeggé alakította, az elektroszmog csökkentésével, a természetes regenerációt támogató környezet kialakításával, valamint

az orvosi támogatás és a balneológiai kezelések összehangolásával segíti a mély, pihentető alvást.

Az elismerést – a zsűri értékelése alapján – többek között a program innovatív szemlélete, a speciálisan kialakított, elektroszmog-csökkentett alvószobák, valamint a BEMER alvásrendszerre és gyógyító termálvizes kezelésekre épülő komplex regenerációs koncepció indokolta.

A szervezet külön elismerte, hogy a Spirit Sweet Dreams alvásprogram példaértékűen ötvözi a wellnessélményt, az orvosi szakértelmet és a természetes gyógyító környezetet. A rendezvényen az Európai Bizottság részéről is jelen voltak meghívottak, a díjat Petr Kulhánek, a Cseh Köztársaság korábbi regionális fejlesztési minisztere és Karlovy Vary régió vezetője adta át.

A Magyar Alvásszövetség 2025-ös kutatása szerint a magyar lakosság mindössze 26 százalékának elfogadható az alvásminősége, és csupán 2 százalékuk mondhatja el, hogy valóban jól alszik.

A Spirit Hotel a kialvatlanság és a rossz alvásminőség egészségügyi és kognitív hatásainak ellensúlyozására, főként edukációs és rekreációs céllal hívta életre alvásprogramját.

A személyre szabott orvosi támogatás mellett a szálloda gyógyászati és wellnesskezelései, valamint a saját gyógyforrásából származó, szűretlen Spirit gyógyvíz segíti a megfelelő alvási ritmus beállítását. Az 1056 méter mélyről feltörő termálvíz támogatja a relaxációt, a hőszabályozást, valamint a fürdőzést követő optimális alvást és a cirkadián ritmus rendezését.

A Sweet Dream Alvásprogrammal a szálloda 2026-ban a Magyar Alvás Szövetség Alvásbarát szálloda – Sleepfriendly Hotel – minősítését is elnyerte.

Lelépő

Kapcsolódó