Minden városnak megvannak a maga legendái és szerencsehozó szobrai. Veronában ott van Júlia szobra, Prágában Nepomuki Szent János emlékműve, a Hagia Sophiánál pedig a Síró oszlop. Budapesten is számos olyan nevezetesség található, melyet ha megérintünk vagy kívánságainkat teljesíti, vagy meghozza számunkra a várva várt szerencsét.
Nézzük, hova kell ellátogatni, ha egy kis földön túli segítségre van szükségünk!
1. Anonymus szobor
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az arc nélküli Anonymus szobra a Városligetben található a Mezőgazdasági Múzeum bejáratával szemben. A legenda szerint, ha megdörzsölöd a tollát, nagy szerencse fog érni. Egy másik városi mende-monda szerint az alkotói válságba került költők is ide menekülnek némi támogatásért, ha megakadnak az írásban.
2. Hadik lova
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hadik András lova a budai várnegyedben, az Úri utca – Szentháromság utca sarkán áll. Meglehetősen illetlen helyen, pontosabban a nemi szervénél kell megérintenünk a jól megtermett lovat ahhoz, hogy szerencsét hozzon számunkra. Nem csoda, hogy már az Instagramon is ezen a néven fut „Arany tökös lószobor”. A Budapesti Műszaki Egyetem egyik karának végzős hallgatói diplomájuk megszerzését követően elzarándokolnak a szoborhoz, hogy kifényesítsék ama bizonyos testrészt, éppen ezért volt olyan időszak a főváros életében, amikor rendőr vigyázta Hadik lovának legnemesebb részét.
3. Mátyás kútja
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A legendás római Trevi kúthoz hasonlóan a Budai Várnál található Mátyás kútba is pénzérmét szokás dobni azért, hogy kívánságunk teljesüljön, s egyszer visszatérjünk még a kúthoz.
4. Kálvin téri kőmacska
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Kálvint téri metróaluljáró vörös márvány domborműje mellett látható egy kis macska, melyet a szobrász saját háziállatáról mintázott meg. A fekete macskákkal ellentétben ez a kis vörös szerencsét hoz, ha megsimogatod a farkát.
5. Ho-Ho-Ho horgász kukaca
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Bem rakparton, a Halász utcához került ki az idei év elején a nagy Ho-Ho-Ho horgász kukacának mindösszesen tizenöt centis szoborváltozata, akinek az orrát kell megdörzsölni ahhoz, hogy szerencsét hozzon nem csak a horgászoknak, hanem mindannyiunknak. A szobor eredeti változata Ungváron, az Ung partján található.
6. Abigél
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A legendás magyar film ikonikus szobra egy belvárosi bérház udvarán áll, korsója pedig az Abigél filmben látottakhoz hasonlóan most is tele van apró kívánság-cetlikkel.
7. Szabadság téri béka
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A legújabb szerencsehozó szobor egy miniatűr kis béka a Szabadság téren. Ki tudja, lehet elég megcsókolni ahhoz, hogy ránk találjon az igaz szerelem? Egy próbát megér, nem?
lelépő.hu