„A korábbi Honvéd Főparancsnokság Dísz téri homlokzatának újjáépítése a végéhez közeledik, jelenleg a faragott díszeket helyezik fel a szakemberek” – jelentette be közösségi oldalán a Nemzeti Hauszmann Program.
Ezek között kiemelt jelentőségű a négy hatalmas háromnegyed oszlop, vagyis pilaszter, amelyek az első emelettől egészen a timpanonig érnek. Úgy tudni, mindegyik pilaszter tizenkét elemből áll, a legnagyobb darab súlya pedig eléri az öt és fél tonnát.
A beszámoló szerint a munka egyik leglátványosabb pillanataként nemrég a helyére került az első monumentális, korinthoszi pilaszterfő is. Ezek az elemek rendkívüli méretűek, magasságuk és szélességük egyaránt megközelíti a másfél métert.
„Külön figyelemre méltó, hogy a most beemelt darabot egy tíztonnás süttői mészkőtömbből faragták ki, végső tömege pedig 4,2 tonna lett” – tették hozzá.
Az újjászülető főparancsnokság a rekonstrukció befejeztével újra megnyílik a látogatók előtt, és méltó otthont biztosít majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak.
Kupolája is látogatható lesz, az egyik legkülönlegesebb kilátást nyújtja majd a főváros budai és pesti oldalára egyaránt.
Ahogyan arról a Lelépő is beszámolt, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületét Kallina Mór tervezte a 19. század végén. Az épület a második világháború során ugyan súlyosan, de nem helyrehozhatatlanul sérült meg. A harcok után még a kupola is épségben maradt, ám a kommunista hatalom ideológiai okokból úgy döntött, hogy az épületet az első emelet magasságáig lebontja.
Ezt olvastad már?
Lelépő, fotók: Nemzeti Hauszmann Program


