Idén is megrendezik az Európa legszebb adventi villamosa versenyt, ahol most már kilencedik alkalommal indulhat a Miskolci Adventi Villamos. Az elmúlt nyolc évben mindig ez a csodálatos karácsonyi járat nyerte el ezt a rangos címet.
Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is rajtunk múlik a siker. A Miskolci Adventi Villamosra ugyanis ezúttal is a közönségszavazatokat várják. Tizennégy ország harmincnyolc villamosa vesz részt a megmérettetésben, amire január 5-ig lehet leadni a voksokat. Szavazni IDE KATTINTVA lehet.
Mint ismert, advent első vasárnapján ünnepélyes keretek között mutatkozott be Miskolc egyik legismertebb ünnepi látványossága, a már nyolcszor Európa legszebb adventi villamosának választott szerelvény, amely idén a Diótörő díszleteibe öltözve 2026. január 6-ig közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között.
A különleges karácsonyi járatról ebben a cikkünkben tekinthetsz meg még több fotót és kiderül az is, mit kell tenned, hogy Te is utazhass a már nyolcszor Európa legszebbjének választott adventi villamoson.
A Diótörő kel életre idén Európa legszebb adventi villamosán
Lelépő


