Lelépő
Image default

Ezer kilométert utazott hazánkig ez a meseszép gyöngybagoly

Bergerdammból, közel ezer kilométer megtétele után érkezett hazánkba ez a gyönyörű gyöngybagoly. A Sóstó Vadvédelmi Központ tájékoztatása szerint a madarat tavaly nyáron gyűrűztek meg a német madárszakértők.

Ezer kilométert repült a gyönyörű madár

A Sokszínű Vidék szúrta ki a Sóstó Vadvédelmi Központ Facebook bejegyzését, amiben egy Németországból hazánkba érkező gyöngybagolyról írnak. Úgy tudni, a madarat a Fejér vármegyei Abán találták meg, ahol vélhetően elsodorta egy jármű.

Szerencsére nem szenvedett komoly sérüléseket, így néhány nap elteltével szabadon is engedték a vadvédelmi központ munkatársai egy számára idilli helyszínen.

„Bízunk benne, hogy még hallat magáról ez a szépséges éjszakai vadász” – tették hozzá.

Tájékoztatásukból az is kiderül, hogy a gyöngybagoly Bergerdammban kapott gyűrűt még tavaly nyáron, magyarországi megtalálásáig pedig nagyságrendileg ezer kilométert tett meg. Kiemelték, ez az eset is jó példa arra, hogy az egyedi azonosítóval ellátott madarak visszaolvasása milyen hasznos és nagyszerű adatokat szolgáltat a vonuláskutatás tudományának.

A gyöngybagolyról

A Magyar Madártani Egyesület leírása szerint a gyöngybagoly főleg pockokkal, cickányokkal, egerekkel táplálkozik. Szív alakú arcfátyláról könnyen felismerhető, írisze sötét. Európai állománya csökken, melynek oka elsősorban a tanyasi, extenzív mezőgazdálkodás, valamint a külterjes állattartás csökkenése.

Leginkább a nyílt mezőgazdasági területeket kedveli, ezáltal kötődik az emberi jelenléthez. A zárt erdőket, valamint a 3000 méter tengerszint feletti magasságot elkerüli. Elfoglalja a mesterséges költőládákat is,

de gyakran költ elhagyott épületek padlásterében, templomtornyokban.

Táplálékban gazdag időszakban hamarabb kezdi meg költését, ilyenkor előfordul másodköltése is. A fészekalj általában 4-9 tojásból áll, melyeken rendszerint a tojó kotlik, a hím pedig a táplálékszerzésben segít.

Ezt olvastad már?

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szokásos éves feladatát végezte, amikor kiderült, az egyik gyöngybagoly nem mindennapi otthont választott magának.

Gyönyörű gyöngybagoly vette birtokba a templom több mint négyszáz éves harangját

Lelépő, Fotók: Sóstó Vadvédelmi Központ Facebook oldala

Kapcsolódó