Lelépő
Image default

Ekkora a valószínűséggel lesz földrengés Magyarországon

Még január elején mutatta be a a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet a GEOMEGA Kft-.vel közösen készített, hiánypótló térképét, amely megmutatja hazánk fiatal és aktív törésvonalait és a földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeket.
 
A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet tájékoztatása szerint négy évig tartó munka eredményeként készült el az a szeizmotektonikai térkép, amely országos skálán mutatja Magyarországon a fiatal és aktív törésvonalakat, a földrengések eloszlását és fészekmechanizmusát, a földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeket.
 
A térkép alapjául szolgáló modellt a földkéreg szerkezete, a korábbi földrengések által létrehozott törésvonalak és kéregmozgások alapján készítették el a szakemberek.
 
Megállapításuk szerint Magyarország földrengés-aktivitása közepes, ami azonban nem jelenti azt, hogy valamennyi földrengés mérsékelt erősségű, csak azt, hogy a nagy rengések ritkák. Emlékeztettek arra, hogy a múltban több, komoly pusztítást okozó földrengés sújtotta is az országot.
 
A statisztikai vizsgálatok alapján azonban kijelenthető, hogy 5-ösnél nagyobb magnitúdójú földrengés Magyarországon átlagosan 40-50 évente fordul elő.
lelépő.hu

Kapcsolódó