Lelépő
Image default

Öt érdekesség az áprilisban újrainduló ikonikus budapesti közlekedési eszközről

A fővárosban több olyan különleges közlekedési eszköz is segíti az utazásunkat, amelyek Európában is ritkaságnak számítanak. Ilyen például a fogaskerekű is, amely a téli üzemszünetet követően a BKK tájékoztatása szerint április elsején, szombaton indul újra útnak. 
 
Felújították a téli üzemszünet ideje alatt a fogaskerekű pályáját, így csendesebben és üzembiztosan járnak majd a vonatok. A fogaskerekű hétvégén és napközben tizenöt percenként jár majd, a nyári időszakban pedig várhatóan
 
több alkalommal is nosztalgia-szerelvényeket indítanak majd a Városmajor és a Széchényi-hegy között. 
 
A fogaskerekű rendkívül népszerű nem csak a budapestiek, hanem a turisták körében is. Összegyűjtöttünk öt érdekességet, amit csak kevesen tudnak a Városmajorból induló járatról.
1. Közel 150 éve közlekedik
 
A fogaskerekű, vagy teljes nevén Budapesti Fogaskerekű vasút 1874. június 24-én indult el első útjára, így a főváros egyik legrégebbi tömegközlekedési eszközének tekinthető. Az Európában harmadikként elkészülő fogaskerekű a svájci hegyi vasutak mintájára épült, kezdetben még a végállomás váróhelyisége is egy alpesi vendégházra hasonlított. A fa szerkezetű építmény sajnos a világháború során teljesen megsemmisült.
2. Szélsebes tempó
 
Már ami a kiépítését illeti. Az első szakasza ugyanis kevesebb, mint egy év alatt készült el. Egy bázeli székhelyű vasútépítő társaság 1873-ban kérelmezte a fogaskerekű kiépítését, s miután még abban az évben, július 3-án megkapták rá az engedélyt munkához is láttak, hogy aztán 1874. június 24-én, délután 4 órakor elinduljon az első szerelvény a Svábhegyre.
3. Ecce homo
Így hívták a fogaskerekű építése idején a Városmajort,
azt a területet, ahol nem csak a fogaskerekű végállomását alakították ki, hanem a hozzá tartozó üzemi telepet és a kocsi színt is. A kezdeti időszakban három gőzmozdony látta el a feladatát a hozzájuk tartozó összesen tíz személyszállító kocsival és két teherkocsival együtt. Ezek a gőzmozdonyok nagyságrendileg 12 km/órás sebességgel tudtak közlekedni, lejtmenetben azonban biztonsági okokból 7,2 km/órában határozták meg a maximális sebességét.
4. „Meredek úton a csillagok felé”
Ez volt a szlogenje a fogaskerekűnek, az idézet latin változata, a „Per ardua ad astra” felirat a később megsemmisülő indóház homlokzatán is olvasható volt.
5. A favázas személykocsi ma nosztalgiajárat
 
A kezdeti időszakban favázas személykocsik szállították a Svábhegyre az utasokat, melyekben kilenc üléssor volt található, hat-hat üléssel. Ezek közül a különleges személykocsik közül csupán egy maradt fenn, melyet teljesen felújítottak, s napjainkban is nosztalgiajáratként időnként újra munkába áll.
 
Tavasszal nem csak a fogaskerekű újraindulása miatt érdemes a fővárosban barangolnunk. Ha még nem láttuk, érdemes megkeresnünk Kolodko Mihály új miniszobrát, amiről ebben a cikkünkben írtunk, de gyönyörködhetünk a mandulafa virágzásban és megbizonyosodhatunk arról is, miért választották Budapestet a világ hetedik legjobb kulturális turisztikai úti céljának.
 
lelépő.hu, fotók: archív és BKK

Kapcsolódó