A január közepi fagyos időben a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy erdei szalonkát figyeltek meg a Maros-mentén, a bökényi erdőben.
A Mediterráneum helyett valamiért Magyarországot választotta az erdei szalonka
A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai a minap egy egészségesnek tűnő erdei szalonkára lettek figyelmesek. A bökényi erdőben tartózkodó madárnak a szakemberek szerint a Mediterráneumban kellene lennie. Az erdei szalonka ugyanis csak a tavaszi és őszi vonuláskor bukkan fel errefelé.
Magyarországon nagyon ritka fészkelő, döntően a tőlünk északabbra fekvő, kiterjedt mocsárerdős területeket választja költőhelyül.
Telelni a Földközi-tenger vidékére vonul.
Ennek oka az, hogy a táplálékául szolgáló, talajban élő gerinctelen állatokat, férgeket, gilisztákat csak fagymentes időben tudja kikotorni az avarból, illetve a talajból.
A január közepén megfigyelt példány klasszikus téli időjárási körülmények között, tehát meglehetősen hideg, fagyos időben került elő. A nemzeti park munkatársainak jöttére hirtelen felröppent az avarból.
„A galambhoz hasonló testméretű madár ránézésre egészségesnek tűnt, így valószínűleg csupán a korábbi enyhe időjárás miatt maradt még itt” – mondják a szakértők.
Kiváló rejtőzködő
Az erdei szalonkát nagyon nehéz észrevenni, mert tollazata tökéletesen alkalmas arra, hogy elrejtse az erdei avarban. Így általában csak akkor látják meg még a rutinos madármegfigyelők is, amikor néhány méterrel a lábuk előtt szinte függőlegesen felrepül és gyorsan továbbszáll, ahogyan ez a mostani példány is tette.
Az erdei szalonka kizárólag csak a talajszinten vagy a levegőben mozog, fákra, bokrokra nem száll. Testméretéhez képest kifejezetten hosszú, vékony csőre van, amely segíti a táplálék felkutatásában.
Lelépő, a fotó csak illusztráció, Szél Antal István és és JJ Harrison