A rohanó hétköznapokban az egészséges táplálkozás könnyen háttérbe szorulhat, hiába fogadtuk meg az év elején, hogy jobban odafigyelünk az étkezéseinkre.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a tápanyagdús, változatos étrend kialakítása mindennapos főzéssel és bevásárlással, a konyhában töltött hosszú órákkal és nagy áldozatokkal jár – holott néhány egyszerű tippet betartva, az ételek tudatos tervezésével és tárolásával már sokat tehetünk az egészségünkért.
15 perc tervezés az egész hétre
Ha tudjuk, hogy a hétköznapjaink sűrűek lesznek, gondolkodjunk előre – írjuk össze szombat reggel, mindössze tizenöt perc időráfordítással, a következő hét összes étkezését, és az azokhoz szükséges alapanyagokat. A bevásárlást így már céltudatosan tervezhetjük meg, ráadásul mindezt már számos felületen online, kényelmesen is elintézhetjük – egy este összeállított listát például akár már másnap reggelre, egy megadott időpontra is megkaphatunk.
Mivel az elkészített ételek négy napig fogyaszthatók biztonságosan, jelöljünk ki a hét két napjára – például vasárnap és csütörtök estére – egy-egy idősávot – ha gyors recepteket választunk, akár 1-1 óra is elegendő lehet –, amikor az ételeket elő- illetve elkészítjük.
Így a hétköznapokon még csak gondolkodnunk sem kell majd azon, mikor és mit fogyasszunk.
Dobozoljunk okosan!
Ha légmentesen lezárt dobozokban, biztonságosan tároljuk a heti menüt, mindig ízletes és friss ételeket fogyaszthatunk.
Sose helyezzük például a frissen elkészült, forró ételeket a hűtőbe:
ez egyrészt a készüléknek sem tesz jót, hiszen extra energiával kell visszahűtenie a belső teret. Márpedig a hűtő hőmérsékletingadozása az ételek minőségének legnagyobb ellensége – ezért is kaphatók már olyan hűtőszekrények – például a LINEARCooling™ technológiával ellátott eszközök –, amelyekben normál használat mellett garantált a 0,5 C° alatti hőmérsékletingadozás.
Használjuk okosan az alapanyagokat
Ha hétköznap nem szeretnénk foglalkozni a főzéssel, nem érdemes olyan ételeket választanunk, amelyek egy-két napon belül megromlanak – ha mégis, azokat időzítsük a hét elejére. Az állati eredetű alapanyagokból készült fogásokat – azaz, amelyek tejet, húst vagy tojást tartalmaznak – időzítsük a hét elejére, a növényi alapúakat pedig a hét végére.
Tároljuk megfelelően az élelmiszereket
Ha minél kevesebb bevásárlással szeretnénk minden nap friss ételeket fogyasztani, érdemes ismernünk a hűtőnket. Minden hűtőszekrény belsejében felülről lefelé csökken a hőmérséklet, azaz
a készülék felső polcain van a legkevésbé hideg, alul pedig a leghidegebb.
A húst és a halat helyezzük a legalsó polcon, a tejtermékeket a középső polcokon, a zöldségeket pedig a legmagasabb páratartalmú rekeszben érdemes elhelyezni. A legújabb hűtőkben – például az LG NatureFRESH™ jelzésű készülékeiben – már az alsó tárolórekeszek páratartalmát is ahhoz mérten állíthatjuk be, hogy zöldség vagy gyümölcs kapott bennük helyet.
Hogy ételeink a lehető legtovább frissek és biztonságosan fogyaszthatók legyenek, a hűtő hőmérsékletét állítsuk 4 °C-ra, vagy ennél egy kicsivel alacsonyabb hőfokra. Ennél magasabb hőmérsékleten a húsok és a halak megromolhatnak, a túl hideg környezetben viszont a zöldségek és gyümölcsök fagyhatnak meg még akkor is, ha a zöldségtároló fiókba helyeztük őket.
lelépő.hu, fotók: Unsplash