Mára egyértelműen kijelenthetjük, hogy a faj számára a Hortobágy a legjelentősebb vonulóhely a világon! Közel kétszázezer daru készül a vonulásra a nemzeti park területén.
Rekord mennyiségű daru a Hortobágyon
A Hortobágyi Nemzeti Park megalakulásának ötvenedik évfordulóján megdőlt a darvak eddig számolt együttes mennyiségének rekordja. Ezt jelentette be a nemzeti park. A nemzeti park vizes élőhelyein, a múlt heti szinkronszámláláson 182 ezer példány daru került a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársainak távcsöve elé.
Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a faj számára a Hortobágy szolgál legjelentősebb vonulóhelyül a világon.
A Hortobágyi Nemzeti Park területén az őszi vonulás során kiterjedt, nyugalmat biztosító sekély vizű éjszakázóhelyek láncolatával találkoznak az itt tartózkodó madarak, míg a védett területen kívül jelentős kiterjedésben találnak könnyen hozzáférhető táplálékbázist biztosító learatott kukoricatarlókat.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy jól érezzeék itt a darvak
„Az idei ősz a vonulás szempontjából mind az időjárás, mind a pihenésre, táplálkozásra, éjszakázásra alkalmas élőhelyek állapotának tekintetében igen kedvezőnek bizonyult” – tájékoztatott a Hortobágyi Nemzeti Park.
Úgy tudni, az északabbi területekről a vonulási beáramlásokat beindító fronthatások után viszonylag kedvező és hosszantartóan nyugodt időjárási viszonyok uralkodtak. Az éjszakázásra alkalmas sekély vizes helyszínek száma és állapota is igencsak optimális volt a vonulóhely területén.
A nemzeti park munkatársai szerint az őszi időszakban a faj számára legkönnyebben hozzáférhető táplálékforrást jelentő kukorica szempontjából is kedvező évet tapasztalhattunk. Jelentős kiterjedésben mutatkoznak táplálkozásra alkalmas csutkatarlók a faj számára.
Éppen ezért, illetve a korábbi évek trendjének tükrében a szakemberek arra számítottak, hogy idén az e heti számolás során fogják észlelni a legtöbb darvat a heti szinkronok során. Sejtéseik olyannyira beigazolódtak, hogy a 2023. október 12-én lajstromba vett
182.780 észlelt példányszámmal a valaha volt legtöbb egyszerre nálunk tartózkodó rekordja is megdőlt.
Lelépő