A Szent György-hegy hajnalig napközbeni kistestvérét idén másodszorra rendezik meg. Ezúttal szeptember 2-án, a szüreti időszak elején. A borászatok célja egy egész napos laza programot...
Programkereső
Lesz itt minden, amit csak el lehet képzelni. Az idei Élményfutáson nem csak a Városliget legimpozánsabb épületein lehet keresztül kocogni, hanem például egy mentőautón is. ...
Pénteken tartják az Állatkertek Éjszakáját szerte az országban. A résztvevő intézmények közzétették a részletes programkínálatot, amelyben sok helyen csillagászati bemutatót is helyet kapott. A Magyar...
A Vasi Vándorok SE szervezésében idén is megrendezésre kerül a Jurisics-teljesítménytúra szeptember 9-én. A résztvevők öt távon mérettethetik meg magukat, miközben bejárják a Kőszegi-hegység legszebb...
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egynapos, ingyenes szakmai élményprogramot hirdet biológiát, földrajzot, illetve természetismeretet oktató budapesti, illetve a főváros környékén dolgozó pedagógusok részére. Feltárul a...
Augusztus 24-27. között immáron 22. alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevált. A város az egyetlen település a Kárpát-medencében, mely római kori alapítása (Kr....
Pénteken nyílik meg a Fejér vármegyei Csákváron és a környező településeken a FotoKozma nemzetközi kültéri természetfotó-fesztivál. A tárlat október végéig várja a látogatókat. A kiállítás...
A Balaton Bike Tour és a BalatonBike365 csapata augusztus 25–27. között rendezi meg a Kapolcsi (e)Bike Fesztivált. A háromnapos eMTB- és Gravel-kaland során a résztvevőkre...
Az államalapítás ünnepén, Szent István napján országszerte és a határon túl is színes programok várják az érdeklődőket. Kiállítások, koncertek és tűzijátékok mellett igazi kuriózumokra is...
A Gyermekvasút Múzeumáért Egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül a hagyományos húsz kilométeres éjszakai teljesítménytúra, melyre szombaton, Hűvösvölgyben a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton kerül sor. Az ünnepi...

